Kim Dzsongun átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat Mun Dzse In dél-koreai elnökkel; a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.

Megkezdődött a történelmi találkozó Koreában

A hosszú másodpercekig tartó, a demarkációs vonalon átnyúló történelmi kézfogás után Kim Dél-Korea területére lépett, majd az ő javaslatára Munnal együtt a demarkációs vonal túloldalán, vagyis Észak-Korea területén is tettek egy-két lépést, és többször ismét kezet szorítottak. Közben szívélyesen társalogtak egymással, majd elvonultak tárgyalni a demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házába. A két koreai vezetőt Csoszon-dinasztiabeli egyenruhába öltözött díszőrség kísérte az épülethez – jelentették hírügynökségek és az eseményt élőben közvetítő hírtelevíziók.

A szokásos Mao-zubbony

Kim Dzsongun kilencfős észak-koreai küldöttség élén érkezett a tárgyalásokra. Szemüvegben volt, a megszokott fekete Mao-zubbonyt viselte, miközben kíséretének tagjai katonai egyenruhában vagy öltönyben voltak. Még mielőtt megkezdődtek volna a tárgyalások Kim bejegyzést írt a Béke Házának vendégkönyvébe. "Új történelem kezdődik most. A béke korszaka a történelem kezdőpontjától" – írta.

A tárgyalások a sajtó számára is nyilvános kezdetén Kim Dzsongun meggyőződését fejezte ki, hogy a megbeszélések jelentős eredményeket hoznak. "Azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy új lapot nyissunk a két Korea történelmében. Biztos vagyok abban, hogy Mun Dzse In elnökkel konstruktív tárgyalásokat tudunk majd folytatni, amelyeknek nagyon jó és jelentős eredményei lesznek" – fogalmazott Kim. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné a múlt megismétlődését, és eltökélt abban, hogy végrehajtja az észak-koreai fél által vállalt minden kötelezettséget.

Mun Dzse In arra szólította tárgyalópartnerét, hogy együtt teremtsenek békét és virágoztassák fel a Koreai-félszigetet.

Tudatában vagyok annak, hogy milyen felelősség nyomja a vállunkat. És én hálás vagyok azért a határozottságért és bátorságért, amelyet ön tanúsított a tárgyalásokra érkezve. Tanúsítsunk hát együtt bátorságot és határozottságot, és teremtsünk békét a Korei-félszigeten. Ettől a naptól a demarkációs vonal többé nem a viszály, hanem a béke jele

- fogalmazott a dél-koreai vezető.

Kim és Mun tárgyalásainak első fordulója másfél-két órán át tartott, utána újságíróknak nem nyilatkoztak. A dél-koreai elnöki hivatal közleménye szerint Kim elfogadta tárgyalópartnere meghívását Szöulba, tetszőleges időpontban.

A megbeszélések után Kim gépkocsival a demilitarizált övezet észak-koreai részére hajtott, ahol egyedül költi el az ebédjét. Tizenkét testőre futva tette meg az utat, követve a gépkocsiját.

A rövid séta után kettesben maradnak

Hírügynökségi ismertetések szerint a két koreai vezető ezután a békét és virágzást jelképező fenyőfát fognak együtt elültetni, majd rövid sétát tesznek, de csak kettesben, kíséret nélkül, s csak ezután tartják meg a megbeszélések második fordulóját.

Utoljára tíz évvel ezelőtt tartottak csúcstalálkozót a jogilag egymással még mindig hadban álló két Korea vezetői, de még sosem fordult elő a háború óta, hogy phenjani vezető Dél-Korea területére lépett volna. Közvetlenül azután, hogy Kim útnak indult a találkozóra, a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közleményt adott ki, amely szerint Kim "őszintén" fog tárgyalni minden felmerülő kérdésről, a Korea-közi kapcsolatok javításáról, a béke, a jólét megteremtéséről és a Koreai-félsziget újraegyesítéséről

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun között.

A Fehér Ház a történelmi csúcstalálkozó kezdetekor kiadott közleményében fejezte ki jókívánságait a koreai népnek. Kifejezte reményét, hogy a panmindzsoni megbeszélések "haladást hoznak majd az egész Koreai-félsziget békés és felvirágzó jövőjének". A Fehér Ház közölte, hogy folytatni kívánja a tárgyalásokat Szöullal, előkészítendő a tárgyalásokat Trump és Kim között.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: KOREAN BROADCASTING SYSTEM / AFP

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az oka valószínűleg a,,nagy megtérésnek,, beomlott a hegy ahol az atomkutatásokat végezték !!!
De én azért ennek a paprikajancsinak nem hinnék egyetlen percig sem !!!
wagabund
..." a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett."

szégyen hogy eddig élősködtek, butították a népet, és etették a világot a baromságaikkal...ez a mostani is csak valami trükk lehet, mert nem őszinte a kiskövér mosolya.
36
Sokszor gondolkodom azon, hogy egy ilyen tárgyaláson, minek van előttük mikrofon. Nem hallják egymást?:)))
Eladott Ország
Politika (Szabó Lőrinc)

„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod únni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit, szépség?! Háború jön ujra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.

„Én már csak a rosszban hiszek,
s hogy minden mögött ott a rosszabb;
jönnek csapdái uj gonosznak,
csak még nem látja szemetek.”
(Szabó Lőrinc: Gyanakvás - 1930)
advocat
Nekem ez a Kim gyanús. Előbb kinyíratta a hithű komcsikat, hogy ne legyen ellenfele, és most majd megbékél? Nem tudom, de lehet. Tévedhetek, de van benne valami.
papa.49
Az oka valószínűleg a,,nagy megtérésnek,, beomlott a hegy ahol az atomkutatásokat végezték !!!
De én azért ennek a paprikajancsinak nem hinnék egyetlen percig sem !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.