Ötvenre nőtt Romániában a kanyaró halálos áldozatainak száma, miután újabb gyerek vesztette életét a járvány miatt – közölték pénteken a román hatóságok.

Romániában 2016 szeptembere óta van kanyarójárvány. Az ötvenedik halálos áldozat egy négyéves gyerek volt a kelet-romániai Iasi megyéből. A hatóságok heti rendszerességgel közölt statisztikája szerint a járvány kezdete óta a kanyaróvírussal fertőzött betegek száma elérte a 12 ezer 648-at. Nagy többségük gyerek, több mint nyolcezren négy évnél kisebbek, további 2200-an pedig az 5-9 év közötti korosztályhoz tartoznak.

Ötvenre nőtt Romániában a kanyaró halálos áldozatainak száma

A kép csak illusztráció. Fotó: Pixabay

Az elmúlt héten újabb 280 megbetegedést jelentettek Románia 15 megyéjében és Bukarestben. A legtöbb új megbetegedést a keleti országrészben Bákó, Konstanca, Vrancea, Iasi és Vaslui megyékben jegyezték fel. Tavaly ősszel lassult a vírus terjedése, márciustól azonban ismét kétszáz fölé nőtt a heti megbetegedések száma.

Tavaly a vírus főként az ország nyugati részén terjedt, így eddig legtöbben Temes és Arad megyében haltak meg.

Azt követően robbant ki a járvány, hogy 2014-ben romániai szülők tömegesen kezdték megtagadni a kanyaró elleni vakcina beadását gyermekeiknek, de a vakcinaellátással is gond volt. A beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Nagyon figyeljenek oda azok az anyukák,akik kézzel lábbal tiltakoznak a gyermekeik védőoltása ellen. Ilyen egészségügy mellett ami ebben az országban zajlik,nem hinném,hogy bár melyik anyuka is örömmel vinné be a gyerekét egy kórházba több napra. Be kell oltatni a gyerekeket a védőoltással. Addig tegyék meg,még a kormány ezt is pénzessé nem teszi.
csipetke
Nálunk is oltóanyaghiány van,ráadásul valamelyik kötelező oltóanyagé.Így akar orbán szerződést kötni a magyar nőkkel,hogy szüljenek?Ennek a stadion-b..zinak minden fontosabb volt,mint a magyarok egészsége.Ezért (is) szülnek a magyar nők külföldön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.