Többtucatnyi iráni katonai célpontot támadott Szíriában csütörtökre virradóra az iráni légierő, válaszul a Golán-fennsíki izraeli hadállások ellen kilőtt rakétákra, amelyeket Izrael szerint az iráni al-Kudsz Brigádok indítottak el.

Jonathan Concricus alezredes hírügynökségeknek nyilatkozva azt mondta: a szíriai légvédelem több tucatnyi elhárító rakétát lőtt ki, de egyetlen izraeli harci gépet sem találtak el.

Az al-Kudsz Brigádok rakétatámadása az eddigi legsúlyosabb volt Izrael ellen

– tette hozzá.

A rakéták közül négyet elhárított az izraeli légvédelem, de a többi sem ért célt. Izrael részéről is ez volt a legsúlyosabb hadművelet Szíriában az ottani háború kezdete óta hírszerzési és logisztikai létesítmények, raktárak ellen. Ezúttal számos szíriai légvédelmi állást is megsemmisítettek – mondta a szóvivő.

„Felkészültünk egy esetleges újabb iráni rakétatámadásra”

– mondta az alezredes. Szólt arról is, hogy Izrael a szíriai művelet előtt értesítette a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Oroszországot.

Az iráni katonák veszteségeiről egyelőre nem tudni. A szíriai fővárosban, Damaszkuszban robbanások sorozatai hallatszottak hajnal előtt, ezzel egy időben pedig a szíriai légvédelem válaszcsapásainak döreje uralta a térséget.

Az izraeli hadsereg többtucatnyi iráni célpontokat támad

A SANA szíriai állami hírügynökség idézte a szíriai hadsereg tisztjét, aki azt mondta: az izraeli rakéták szíriai védelmi állásokra, radarállomásokra és fegyverraktárakra csaptak le, az ellenséges rakéták többségét azonban megsemmisítették.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.