Bukarestben több ezer tüntető vonult szombaton a kormány épülete elé és a korrupt politikusok lemondását követelte.

Ezrek vonultak utcára a román kormánnyal szemben

Rendszeresek a tüntetések a kormány ellen – Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Az akciót a román kormány igazságszolgáltatási reformja ellen tiltakozó civil szervezetek már több mint egy hónapja meghirdették a közösségi médiában. A román média becslése szerint mintegy 5 ezer ember gyűlt össze.

Korábban már több hasonló tüntetés volt, tavaly év elején kezdődtek el a megmozdulások, amikor a szociálliberális kormány sürgősségi kormányrendelettel akarta módosítani a büntetőjogi törvényt és a büntetőjogi eljárást.

A tiltakozás incidensek nélkül zajlott le, a megmozdulás elején kisebb dulakodás alakult ki a csendőrök és a tiltakozók között, de a kedélyek csillapodtak. A tüntetők főleg a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáltak és független igazságszolgáltatást szorgalmaztak.

Egyebek mellett az "Árulók!", "PSD a vörös pestis!" és "Büntetőügyesek nélkül!" jelszavakat kiáltották.

A tiltakozók nem értenek egyet a kormány által beterjesztett igazságügyi reformmal, az erről szóló három jogszabály jelenleg az alkotmánybíróságnál van, miután Klaus Iohannis ismét elküldte a taláros testülethez. A tüntetők a büntető törvénykönyv tervezett módosításával sem értenek egyet, amelynek vitája jelenleg a parlamentben zajlik. A résztvevők a tiszta közélet mellett foglaltak állást és azt követelték, hogy a büntetőjogi ügyekben érintett politikusok mondjanak le.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Magyarországon megszavazták azt, ami nekik otthon nem kell. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.