A holokauszt egyik következményének mondható Izrael állam megalakulása, azonban nem szabad elfelejteni a cionista mozgalom, és személy szerint Herzl Tivadar küzdelmeit egy önálló zsidó állam létrehozására, amely az első cionista kongresszus (Bázel, 1897.) után egyre intenzívebb lett. A cionistákat eleinte támogatta a Brit birodalom (1917: Balfour nyilatkozat), azonban később egyre több akadályt gördítettek a közös zsidó ügy elé, és a II. világháború kitörése előtt nem sikerül létrehozni az önálló zsidó államot. Az akkori Palesztinában élő, nagyrészt az európai üldöztetések elől menekült zsidók a cionista mozgalom programját az önálló zsidó állam felállítására erélyesebben, és az üldöztetésekre hivatkozva meggyőző erővel képviselték. 1947-ben az ENSZ határozatában mondta ki a palesztinai brit mandátum felszámolását, a területnek zsidó és arab részre való felosztását. Izrael állam megalakulását David Ben Gurion kiáltotta ki 1948. május 14-én.

Forrás: mazsihisz.hu
Feltöltő: r2d2
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troll6
Még vagy 70 évet, de nem többet, kívánok!
troll6
Még vagy 70 évet, de nem többet, kívánok!
troll6
@CsipkeRózsa: Nem átoknak szántam! 70 év hosszú idő...
CsipkeRózsa
@troll6: A 70 év csak egy ember életében tűnik hosszúnak, egy állam életében nagyon rövid.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.