A brit miniszterelnök szerint érvényben kell tartani az iráni nukleáris fejlesztés korlátozásáról kötött többhatalmi egyezményt azután is, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten bejelentette az Egyesült Államok kilépését a megállapodásból.

Theresa May az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok Szófiában tartott csütörtöki csúcsértekezletén külön háromoldalú megbeszélésre ült össze Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel az amerikai lépés után előállt helyzet áttekintésére.

A brit, német és francia kormányfő továbbra is kitart az iráni atomegyezmény mellett, és erre szólítják fel Iránt is

Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Vaszil Donev

A londoni kormányfői hivatal tájékoztatása szerint az iráni megállapodást aláíró három nyugat-európai hatalom vezetői szófiai megbeszélésükön megerősítették, hogy változatlanul szilárdan elkötelezettek az egyezmény érvényben tartása mellett, mivel a közös biztonsági érdekek szempontjából fontosnak tartják a szerződésben foglaltak végrehajtását.

A három vezető megállapodott arról is, hogy a megállapodás érvényben tartásának biztosítása végett együttműködnek az egyezményben maradó többi aláíró országgal.

Theresa May szóvivőjének londoni tájékoztatása szerint a brit kormányfő, a német kancellár és a francia elnök hangsúlyozta, hogy Iránnak szintén tartania kell magát a továbbiakban is a megállapodásból eredő kötelezettségeihez.

A Downing Street beszámolója szerint a három nyugat-európai ország vezetői megerősítették, hogy változatlanul aggályosnak tartják a ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó iráni programot, valamint Irán térségi aktivitását, amely megítélésük szerint egyértelműen hozzájárul a régió destabilizálásához. May, Merkel és Macron a szófiai megbeszélésen megújította elkötelezettségét e problémák kezelésére – fogalmazott csütörtöki közleményében a brit kormányfő szóvivője.

A három vezető már Trump bejelentésének napján közös közleményt adott ki arról, hogy továbbra is részese marad az Iránnal kötött megállapodásnak, és folytatja együttműködését az egyezményben maradó többi aláíró országgal a szerződés érvényben tartásának biztosítására.

A múlt heti közös brit-francia-német közlemény felszólította az Egyesült Államokat arra, hogy engedje a szerződés fő elemeinek további betartatását, és minden lehetséges módon törekedjék azoknak az előnyöknek a megőrzésére, amelyeket a nukleáris fegyverek elterjedésének akadályozásában az Iránnal kötött szerződés elért.

A három nyugat-európai hatalom a közleményben alig burkolt megfogalmazással követelte, hogy Washington tartózkodjék a szankciók újbóli bevezetésétől, leszögezve: biztosítani kell az iráni népnek azokat a gazdasági előnyöket, amelyeket a nukleáris program korlátozásáról kötött megállapodás kilátásba helyez.

May múlt pénteken személyesen is tárgyalt Trumppal, és a telefonos megbeszélésen felvetette az Iránban üzleti tevékenységet folytató európai cégek elleni esetleges amerikai szankciók potenciális hatásait is. A brit kormányfő és az amerikai elnök megállapodott arról, hogy stábjaik tárgyalásokat kezdenek e kérdésről.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.