Kétnapos nemzeti gyászt rendelt el a kubai elnök a pénteki repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. A szigetország légitársaságának belföldi járata 110 személlyel a fedélzetén Havannából indult el, de röviddel a felszállás után lezuhant.

A Boeing 737-es 110 utassal és a legénységgel a fedélzetén, nem sokkal a havannai felszállás után csapódott a földbe. A baleset helyszíne nagyon közel volt a repülőtérhez, a mentést ezért szinte azonnal meg tudták kezdeni. A helyszínre érkezett a kubai elnök is, aki szintén a gyors reakciót emelte ki, majd megerősítette, hogy a hatóságok azonnal megkezdik a történtek kivizsgálását is.

Kétnapos nemzeti gyász a repülőszerencsétlenség miatt

„Az emberi életek elvesztése feletti gyász és együttérzés mellett minden szükséges intézkedést megteszünk a történtek kivizsgálására, és amint összegyűlnek az információk, meg fogjuk osztani a közvéleménnyel” – mondta Miguel Diaz Canel.

„Ez baleset volt, nem tudok megszólalni. Nagyon szomorú vagyok, együttérzek a céggel és a családokkal. Nagyon nagy baj ez a légi közlekedésnek. Igazi tragédia. Igen, ismertem a személyzetet is” – mondta annak a mexikói cégnek a volt munkatársa, akiktől a kubai légitársaság bérelte a gépet.

Cikk- és címlapkép: Adalberto Roque / AFP

(HírTV)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél