A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

Fotó: Claudio Peri – MTI/EPA

Az egyházfő homíliájában kijelentette, sokan ígérnek változást, újrakezdést, szenzációs megújulást, de semmilyen földi próbálkozás nem képes az emberek szívét kielégíteni. Az élet nehézségeiben igazi "erősítőt" Isten tud adni.

Ferenc pápa hangsúlyozta, a Szentlélek az az isteni erő, amely képes megváltoztatni a világot. Fuvallathoz hasonlította, amely meleget fúj a hidegben, enyhülést ad a forróságban, vizet a szárazságban. Megváltoztatja a szíveket is: megmozdítja, azokat, akiket a félelem bénít meg, a Szentlélek leküzdi az emberek belső ellenállását, továbblépteti azt, aki félmegoldásokkal akar megelégedni, újraindítja azt, ki úgy érzi, célba érkezett, álmokat ad a bátortalannak.

A Szentlélek nem oldja meg helyettünk a problémákat, de bizalmat ad, segít, hogy ne fáradjunk bele az életbe, fiatalon tartja a szívünket – mondta Ferenc pápa.

Megjegyezte, mindenkinek szüksége van változásra az élet terhe alatt, amikor nehéznek sőt lehetetlennek tűnik előre lépni. Nemcsak az egyének, a közösségek, még a keresztények is átélhetnek "rosszabb" periódusokat, amikor a nyugalmat választják az Isten kínálta változtatás helyett. "Az önfenntartásért élni nem vezet sehova" – jelentette ki Ferenc pápa.

A misén a pünkösdkor piros színű miseruhát viselő bíborosok és püspökök koncelebráltak a pápával. Kínaiul az egyházért, az indiai malayalam nyelven a békéért, franciául az evangelizációért, vietnámiul az üldözött keresztényekért, a közép-afrikai sango nyelven a szenvedőkért és magányosokért imádkoztak.

Pünkösd hétfő nem piros betűs ünnep Olaszországban az 1969-es liturgiai naptárreform óta. Római hagyomány szerint pünkösd vasárnap délben a római Pantheon tetején levő nyílásból több tonna vörös rózsaszirmokat hullajtottak alá a Szentlélek alászállását jelképezve.

A szombaton tartott konzisztórium bíborosi tanácskozását követően Ferenc pápa bejelentette az egyházat 1963 és 1978 között vezető VI. Pál és az 1980-ban meggyilkolt San Salvador-i Oscar Romero érsek szentté avatását. Mindkettőjüket a pápa emeli a szentek közé október 14-én a Szent Péter téren.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
A Filbox-on nyomatják a "fiatal pápa" c. sorozatot...tegnap a nyolcadik részben láthattuk, mi van akkor, ha a pápa elmegy Afrikába, és ott megtudja, hogy nem is úgy van minden, ahogy eddig mondták neki a "bizalmasai".. a képen látható mosolyok mögött vér, és szenvedés van valójában.(a filmben)

...(a fiatal pápa egyik bűne, hogy láncdohányos, és csakis cherry colát iszik..)
36
@wagabund: Nekem az is nagyon tetszett, amikor közölte a fiatal pápa, hogy vissza kell vásárolni a Tiarát, Amerikából. Azok az arcok...
JAJMÁR
A pápa pontosan tudja mit és miről beszél. (Nem akar pápás lenni, mert Ő a PÁPA!
Az más kérdés, hogy az emberek többségének fogalma sincs, hogy mit és miről beszél, csak zagyválnak, zagyválnak... hát, nem ártana valami megvilágosodás, mert nagy a sötétség :)

szerencsétlen nyugati kereszténység, elveszett a világosságkapcsoló?
Pálinkás Pál
"Az önfenntartásért élni nem vezet sehova"
Ez a mondata nagyon tetszik...ha komolyan gondolja ,akkor hülyébb mint gondoltam...könnyen dumál a befogadásról migráns ügyben is,mert testőrök garmada védi minden lépését!!!hiteltelen ember ez...
36
@Shikari: A pápa mostanság, a globális világhatalom egy arca. I. Jánost megölték, mert a maffia kapcsolatokat pedzegette. Viszont kapóra jött, II. János Pál, mert lengyel volt és a 80-as éveknek arról kellett szólnia, hogy kicsinálják Oroszországot. Fedősztori a kommunizmus ellenes küzdelem volt. Aztán XVI. Benedeket állították félre, mert gondolom, nemet mondott a tömeges migrációra. Ferenc viszont mindenben megfelel. Jezsuita, globál, toleráns(legalább is azt hirdeti.)
Rockxy
Marhaságot mondott a pápa.
Lehet hogy szándékosan, a megtévesztés szándékával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.