Nem felelt meg a nemzetközi normáknak a venezuelai elnökválasztás, nem tartották tiszteletben a politikai sokszínűség, az átláthatóság, a demokrácia és a jogállamiság követelményeit – hangsúlyozta kedden az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Közleményében Federica Mogherini leszögezte: a voksolás fontos lehetőség lett volna a venezuelai állampolgárok számára, hogy demokratikus és szabad választásokon kifejezzék politikai akaratukat és ezáltal meghatározzák országuk jövőjét.

EU: nem felelt meg a nemzetközi normáknak a venezuelai elnökválasztás

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Efecto Eco/Youtube

Kiemelte, komoly akadályokat gördítettek az ellenzéki pártok és vezetőik részvétele elé, kiegyensúlyozatlan volt a választási bizottság összetétele, igazságtalan feltételek uralkodtak, ráadásul számos szabálytalanságról érkezett bejelentés, például szavazatvásárlásokról.

Az Európai Unió ezért fontolóra fogja venni megfelelő intézkedések elfogadását – közölte Mogherini, szakértők szerint célzott szankciókra utalva.

Hozzátette, minden korábbinál fontosabb, hogy a caracasi kormány konkrét lépéseket tegyen az alkotmány tiszteletének helyreállítása érdekében. Sürgősen politikai megoldásra van szükség a jelenlegi válság rendezéséhez, a legfontosabb a humanitárius helyzet javítása – írta.

Vasárnap alacsony részvétel mellett ugyan, de a hivatalban lévő elnök, az 55 éves Nicolás Maduro a voksok 68 százalékával győztesen került ki a megméretésből. Az amerikai alelnök kijelentette, hogy a választások nem voltak "sem szabadok, sem tisztességesek", ezért szerinte a választási eredmény is törvénytelen.

Venezuela a világ legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik, mégis csődközeli állapotba került Nicolás Maduro vezetése alatt.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakambuki
Elhiszem, de ehhez mi köze az EU-nak? Venezuela nem EU tag, továbbá pedig az EU-nak van épp elég (más) dolga is mostanában.
Eriksson
"Venezuela a világ legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik, mégis csődközeli állapotba került Nicolás Maduro vezetése alatt."
Itt van a kutya elhantolva. Nicolás Maduro nem adja oda ingyen Venezuela kincsét a nemzetközi demokratikus jogállamiságnak.
Jozefina
Az EU vajon miért van csendben a tagországokban történt választásokkal kapcsolatban? Ott miért nem tesz markáns kijelentéseket? (más szemében szálkát is a sajátjában a gerendát sem...)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.