Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt letartóztatták Harvey Weinstein producert – jelentette be pénteken a New York-i rendőrség.

Az egykori filmmogul péntek reggel feladta magát a New York-i rendőrségen, egy manhattani bíróság még a nap folyamán hivatalosan vádat emel ellene.

Harvey Weinsteint letartóztatták, bilincsben vezették el

A többszörös nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolt Harvey Weinstein amerikai filmproducer (k) érkezik egy New York-i kerületi bíróságra 2018. május 25-én. A The Weinstein Company nevű filmes cég társalapítójáról a The New York Times című napilap terebélyes oknyomozó riportot közölt arról 2017 őszén, hogy a producer az elmúlt évtizedekben színésznőket zaklatott szexuálisan, többet megerőszakolt és korábban nyolc esetben is pénzügyi kárpótlásban állapodott meg áldozataival. (MTI/AP/Julio Cortez)

A rendőrség közleménye szerint Weinsteint két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel fogják megvádolni. A közlemény nem nevezte meg az áldozatokat.

Több mint 70 nő vádolta meg a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját nemi erőszakkal, szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez egy darabjaira hulló társadalom. A másikat embernek sem nézők társadalma. Ugyanez akkor is, amikor másik nemű társainkat molesztáljuk, de ugyanez történik akkor is, amikor szó nélkül beállnak eléd a sorba a pénztárnál, amikor az országúton nem ad elsőbbséget, eléd vág, leseper, amikor a kijelölt gyalogátkelőnél gyorsít, hogy ne merészelj lelépni. Ugyanez, amikor társasházban éjszaka kalapál, fúr. Ezt látjuk mindenkitől mindenhol. Ezt tanulják már a gyermekek, amikor szüleik nem szólnak rájuk, hogy a járdán engedjen elmenni, mert sietsz. És lehet folytatni a végtelenségig.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
ennek a fínom úrnak még a sitten is lesik minden óhaját...mert sosem lehet tudni...hátha ártatlannak minősíti a bíró, és akkor később nem lesz baja egy smasszernek sem...

ha meg elítélik, akkor lesz idejük "törődni" vele.
Eladott Ország
Ez egy darabjaira hulló társadalom. A másikat embernek sem nézők társadalma. Ugyanez akkor is, amikor másik nemű társainkat molesztáljuk, de ugyanez történik akkor is, amikor szó nélkül beállnak eléd a sorba a pénztárnál, amikor az országúton nem ad elsőbbséget, eléd vág, leseper, amikor a kijelölt gyalogátkelőnél gyorsít, hogy ne merészelj lelépni. Ugyanez, amikor társasházban éjszaka kalapál, fúr. Ezt látjuk mindenkitől mindenhol. Ezt tanulják már a gyermekek, amikor szüleik nem szólnak rájuk, hogy a járdán engedjen elmenni, mert sietsz. És lehet folytatni a végtelenségig.
wagabund
@Eladott Ország: ..." Ezt tanulják már a gyermekek, amikor szüleik nem szólnak rájuk, hogy a járdán engedjen elmenni, mert sietsz"...

ez nagyonis szembeötlő napi gyakorlat...mindegy, hogy hol...milyen napszak...
...ezekből lesz az olyan fiatal(felnőtt), aki bátran félrelök..
wagabund
most olvasom a kurucon, hogy a faszi mellényzsebből kifizette az egymillió dolláros óvadékot, és röhögve távozott...

hogy szarna sünt.
egyember
Van fizikai (szexuális) erőszak. Van verbális és vizuális erőszak is.
(Felhívás keringőre ...)
wagabund
már a kuruc is hibázik? most mondták a tévében, hogy nem egy milla, hanem tíz milla volt az óvadék...na azt is kivágta a mellényzsebéből...
Eladott Ország
@wagabund: Az AP hírügynökség úgy tudja, az óvadék összegét 1 millió dollárban (több, mint negyedmilliárd forintban) állapították meg. A producer megfizeti az összeget, szabadlábon védekezik, és beleegyezett, hogy nem hagyhatja el New York államot. Ezt egy nyomkövető eszköz is biztosítja, amelyet viselnie kell.
Eladott Ország
@wagabund: tegnap, 22:30; Azt hitte pénzért mindent meg vehet, csak úgy mint a fidesz, bár ők lopott (köz)pénzből, a demokráciát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.