A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának 2017-es jelentése szerint az élet szinte minden területén felerősödött a magyarellenesség Romániában. A jelentést Benkő Erika parlamenti képviselő, a jogvédelmi szolgálat vezetője ismertette pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

Állítólag 2017-ben felerősödött a magyarellenesség Romániában

A csíksomlyói búcsúba tartó Csíksomlyó Expressz és Székely Gyors zarándokvonatokat köszöntik a kolozsvári vasútállomáson 2018. május 18-án. MTI Fotó: Biró István

Az eseményről kiadott közlemény szerint a magyarellenes diskurzus a közösségi médiában, a hagyományos médiában, a sportban, illetve a politikában is erősödött. Nem szokatlan Romániában, hogy a politikusok a magyar közösség ellen uszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni. "Támadás alatt áll a magyar intézményrendszer, elsősorban a magyar iskolahálózat, sérülnek a tanulók nyelvi jogai, az egészségügyben a magyar nyelv használata esetleges és személyekhez kötött, nincs magyar nyelvű, írott egészségügyi tájékoztatás, nincs megnyugtatóan rendezve a magyar feliratok ügye, és nem biztosított a magyar nyelv használata az igazságszolgáltatásban" – részletezte Benkő Erika. Hozzátette: csak a büntetőperekben biztosítják a tolmácsot a magyar feleknek, a polgári perekben az érintetteknek kell a tolmácsolás költségeit fedezniük.

A jogvédő szervezet megállapította: a magyar szimbólumok ügye továbbra is megoldatlan, nem szabad használni a székely zászlót, egyes megyék lobogóit, és Erdély zászlójának a használatát is kifogásolták a hatóságok.

"Románia nemcsak, hogy nem modellértékű ország kisebbségi jogainak tekintetében, de visszalépések tapasztalhatóak a közösségi jogok terén" – hangsúlyozta a képviselő. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemcsak a problémákat foglalta össze jelentésében, hanem javaslatokat is tett az ügyek megoldására.

"Azt gondolom, hogy egyetlen, a magyarságot ért diszkriminációs ügyet sem lehet szó nélkül hagyni. Világossá kell tennünk mindenki számára, hogy a közösségünket ért támadásokra a rendelkezésünkre álló minden eszközzel válaszolni fogunk" – jelentette ki a politikus. Mint részletezte: Diszkriminációellenes Tanácshoz, az Országos Audiovizuális Tanácshoz, a Román Labdarúgó Szövetséghez, az ügyészséghez és a bíróságokhoz is fordultak egyes ügyekkel. Emellett nagy figyelmet fordítanak a nemzetközi közvélemény tájékoztatására. A jogvédő szolgálat 2017-es jelentését is elküldik a jelentős nemzetközi súllyal rendelkező bukaresti nagykövetségeknek.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Na, mán ott is báncsák a "magyart"? Nem elég Ukrajna, most már Románia is? Talán meg kellett volna gondolni,. hogy a magyar milliárdok, az állandó fidesz és Orbán imádat, ellenszenvet fognak szülni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Na, mán ott is báncsák a "magyart"? Nem elég Ukrajna, most már Románia is? Talán meg kellett volna gondolni,. hogy a magyar milliárdok, az állandó fidesz és Orbán imádat, ellenszenvet fognak szülni!
nevemnick
Azt gondolják, hogy a szavazatokért cserébe O1G megvédi őket?
No, ekkorát nem szabad tévedni...
Peller Anikó
@Nessy: Kinem szarja le mi van odaát a magyarokkal. Csak a voks kellett.
Clavigo
Leszarom,,,,hogy mi van a magyarul beszélő, szarházi román bérszavazókkal.
namihami
Megérdemlik. Azt kapták és remélem ezután is azt kapjàk, amit megérdemelnek. Ez van, amikor valakik olyanba ütik az orrukat, amjhez egyébiránt közük se lenne. De jogot kapnak és formálnak maguknak. Bízom benne, hogy lesz ez még rosszabb is a számukra.
Csizmás Kond
@Horizont: Miért, te mit tudsz annyira az ők ottani helyzetéről ?
magyarbakancs
Van olyan kelet-európai ország ahol szeretik a magyarokat?
Nincs mert nem felejtik mit követünk el amíg monarchia volt.
Csizmás Kond
@Horizont: ...szerintem fogalmad sincs az egészről...
Aki a hatalmat, a gyarmati erőszakot, a propagandát összekutyulja az emberi joggal...hát annál egy robot is emberségesebb...
...szerinted európában amit te amúgy oly nagyra tartasz, meg szabad ítélni egy embert a nemzetisége miatt ?...mert itt arról van szó nem a neked beetetett dogmáról.
Csizmás Kond
@Horizont: Te arról beszélsz amiről akarsz viszont én a cikkel kapcsolatban kérdeztelek...
...a többi hablaty.
Csizmás Kond
@Horizont: ..ja téma...mert szerinted az természetes, ha a hatalmi játékok embereket nyomorítanak...mert neked az természetes, hogy valakit azért nyomnak el mert a szomszéd ország politikája nem kedvező...mert szerinted az természetes, ha az erdélyi, szlovákiai, szerbiai magyar azért nem élhet magyarként mert nem egy adott határon belül született...de mi a véleményed a magyarországi kisebbségekkel kapcsolatban ezen a szinten...vagy szerinted aki Magyarországon született az csak magyar lehet ???
Nessy
Legyünk tárgyilagosak! Pártunk és kormányunk, miközben élénken tiltakozik, hogy a mi belügyeinkbe ne avatkozzon senki, lelkesen bele vau a szomszéd országok belügyeibe. Pénzzel, szóval, tettekkel. Akik ezt elfogadják, és hálából a fideszre szavaznak, viseljék az ódiumát!
Jozefina
Ha Romániában erősödik a magyar ellenesség az kizárólag fidesz-kdnp hozzáállásnak köszönhető!!!??
Csizmás Kond
Az a címe a cikknek, "Állítólag 2017-ben felerősödött a magyarellenesség Romániában" amire te azt írtad " Én ezen nem csodálkozom..."
...és mindebből azt kellett volna megértenem hogy Orbánról beszélsz, amikor meg szembeállítalak az írásoddal akkor előjössz a szokott marhaságaiddal hogy én hol lakom meg hasonlók...ez tényleg nem klimax...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.