Jobboldali német nacionalisták tartottak kormányellenes felvonulást vasárnap Berlinben, de az ellentüntetők számban felülmúlták őket – jelentették a hírügynökségek.

Berlinben menetelt a német szélsőjobb, könnygázzal védték őket az ellentüntetőktől

Fotó: Odd ANDERSEN / AFP

A rendőrség adatai szerint az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mintegy ötezer híve vett részt a menetben.

Komolyabb incidensek nem történtek, de egyes helyeken a rendőrség könnygázzal tartotta távol egymástól az AfD tagjait és az ellentüntetőket.

A felvonulást kormány-, Európai Unió és iszlámellenes jelszavakkal hirdették meg. A résztvevőket buszok hozták az ország több pontjáról Berlin főpályaudvarához, ahonnan a Brandenburgi kapuhoz meneteltek a jobbára idős emberek. Felirataikon azt követelték, hogy mondjon le Angela Merkel kancellár, aki szerintük a felelős egymillió illegális bevándorló Németországba érkezéséért. Egy másik plakáton az a felirat volt, hogy

iszlám nélküli Németországot akarnak.

A fővárosban tucatnyi helyen ellentüntetést tartottak radikális baloldali fiatalok. A rendőrség szerint ezeken összesen 20-25 ezren vettek részt. Több alkalommal a "nácik kifelé" jelszót skandálták. Az összecsapásokat az erős rendőri jelenlét akadályozta meg.

Az Alternatíva Németországnak a német parlament harmadik legnagyobb és az ellenzék legerősebb pártjává vált a tavalyi választásokon, amelyeken elnyerte a szavazatok 12,6 százalékát.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Pedig igazuk,addig kell lépni a saját népük érdekében amíg lehet, a barom ellentüntetőket meg elküldeni iszlám országba!
Rockxy
Ojjé!
Aki jót akar, az a szélsőséges, meg a gané.
Aki feketíteni akar, az meg szolidáris.
De kivel is?
1magyar
@Rockxy: Na ez egy bölcs kérdés és hazafi!
wagabund
..."A résztvevőket buszok hozták az ország több pontjáról Berlin főpályaudvarához, ahonnan a Brandenburgi kapuhoz meneteltek a jobbára idős emberek. "...

ha a "jobbára idős emberek" is részt vesznek ilyen méretű megmozdulásban, akkor ott már jön a gőz...az pedig ha kicsap/robban, annak fele sem tréfa...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél