Esőzések és erős széllökések kíséretében helyi idő szerint hétfőn elérte Florida partjait az Alberto névre keresztelt szubtrópusi vihar, amelynek megérkezése előtt egy nappal szükséghelyzetet hirdettek több amerikai szövetségi államban. A viharnak már halálos áldozatai is vannak.

A vihar középpontja a floridai Laguna Beach környékén ért partot. A szárazföldre érkezve a vihar némileg veszített erejéből, de így is óránkénti hetven kilométert meghaladó széllökéseket mérnek a középpontjában. A heves esőzések sok helyütt árvizeket okoztak, több mint 2600 háztartás maradt áram nélkül Florida északnyugati részén.

A viharnak már halálos áldozatai is vannak: Észak-Karolinában meghalt két újságíró, miután a gépkocsijukra zuhant egy fa, amely kidőlt a viharos szélben.

A Mexikói-öbölben képződött szubtrópusi vihar észak felé halad, óránként körülbelül 15 kilométert tesz meg. A meteorológiai szolgálat szerint amennyiben a szél iránya nem változik, a vihar órákon belül eléri Alabamát, kedden pedig Tennessee-t, míg csütörtökön már a Nagy-tavak környékén dühöng majd.

Az Egyesült Államok három szövetségi államában már vasárnap szükségállapotot hirdettek, valamint Kuba középső részén mintegy 11 ezer embert evakuáltak az Alberto okozta árvizek miatt. Az áradások komoly károkat okoztak a banán-, bab- és dohányültetvényekben. A szigetország egyes részein nem volt áramszolgáltatás.

Alberto az idei, „hivatalosan” csak június 1-jén kezdődő hurrikánszezon első vihara, amely nevet kapott. Az amerikai óceán- és légkörfigyelő szolgálat az idén átlagos vagy az átlagosnál erősebb hurrikánszezonra, 10-16 trópusi vihar érkezésére számít, amelyek közül öt-kilenc hurrikánná fejlődhet. Az előrejelzés szerint közülük legfeljebb négy lehet nagy erejű, óránkénti 178 kilométert meghaladó széllökésekkel.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.