A walesi herceg minden évben ellátogat Romániába, ahol 2015-ben hozta létre a nevét viselő alapítványt a helyi közösségek támogatására, illetve az ország örökségének a népszerűsítésére.

Károly herceg találkozott Klaus Iohannis román elnökkel és Viorica Dancila miniszterelnökkel Bukarestben, és innen Erdélybe visz az útja, ahol többek között részt vesz egy szebeni színház fesztiválon.

Károly herceg idén is ellátogat Erdélybe

A Walesi Herceg Romániai Alapítványa által közreadott képen Károly walesi herceg, brit trónörökös (j2) házi készítésű ételeket néz meg az erdélyi Szászfehéregyházán 2018. május 31-én. A hercegnek háza van a faluban. (MTI/AP/Walesi Herceg Romániai Alapítványa)

A brit trónörökös rendszeresen ellátogat Erdélybe, egyrészt, hogy pihenjen, másrészt, hogy az alapítványa munkáját segítse.

(via hvg.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Károly herceg 1998 óta jár vissza évről évre Erdélybe, ahol a székelyföldi Zalánpatakon egy falusi gazdaságot is vásárolt. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.
24.p3k.hu/app/uploads/sites/11/2018/06/d_mti20180531025-e1527840114680.jpg
Károly herceg szemlét tett erdélyi birtokán.
namihami
Erdélybe is mennie kell?
Hát, akkor bizony a hercegek élete se könnyű.
Jozefina
Csak nézegeti, de vajon mit gondolhat róla???
"találkozott Klaus Iohannis román elnökkel és Viorica Dancila miniszterelnökkel"
Tőkés és a többiek sehol??!! Trónörökös az ilyen???!!!
Egyébként valóban sokat segít és támogatja az ottani közösséget!!!
Eladott Ország
Károly herceg 1998 óta jár vissza évről évre Erdélybe, ahol a székelyföldi Zalánpatakon egy falusi gazdaságot is vásárolt. A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.
24.p3k.hu/app/uploads/sites/11/2018/06/d_mti20180531025-e1527840114680.jpg
Károly herceg szemlét tett erdélyi birtokán.
ittott
nagyon boldog lennék, ha OV is hasonlóan ápolná ősei múltját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.