Lábon lőtt egy férfit egy rendőr a berlini dómban, aki késsel randalírozott. 

Rálőtt egy rendőr egy késsel randalírozó férfira vasárnap a berlini dómban, terrorizmusra vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel az ügyben – közölte a német főváros rendőrsége.

A Twitter közösségi portálon közölték, hogy a templom egy dolgozója riasztotta őket, "mert egy férfi késsel randalírozott a dómban".

Meglőtt egy férfit egy rendőr a berlini Dómban

Fotó: részlet egy Twitter-videóból

"Amikor az első járőr a randalirozóhoz ért, egyik kollégánk leadott egy lövést, aminek következtében a randalírozó és egy kolléga is megsebesült" – írták.

Mindkét sebesültet kórházban ápolják. A feltételezett elkövető egy 53 éves férfi, a lábán találta el a lövés.

Az eset pontos körülményeit vizsgálják. Terrorista vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel – közölte a berlini rendőrség, kérve "a spekulációk mellőzését".

Winfried Wenzel rendőrségi szóvivő a Bild című lapnak elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy osztrák férfi, aki "késsel hadonászott" és "verbálisan agresszív" volt.

Az evangélikus székesegyház Berlin központjában fekszik, az egyik leginkább látogatott templom a turisták körében.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Érdekes ez a német sajtó,meg a rendőrség...Ha allah akhbar kiáltással megszúrkálják az embereket,akkor sincs iszlamista szál!!!Azért hányás ez a hozzáállás...
advocat
Érdekes. Osztrák férfi és 53 éves! Őrültek mindenhol vannak! Feszületet meg általában a római katolikusok "viselik". Evangélikus templomba viszonylag kevés van. De ehhez nem értek a magam módján.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.