Elfogták Irakban a német sajtóban Susanna néven azonosított 14 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított iraki férfit – jelentette be pénteken Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter.

Elfogták hazájában a 14 éves német lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított irakit
Fotó: Pixabay

A 20 éves fiatalembert a kurd biztonsági szervek fogták el péntekre virradóra Irak északi részén, a kurd autonóm területen, Erbíl közelében. Elfogása a német és a kurd hatóságok sikeres együttműködésének eredménye – mondta Horst Seehofer a Szász-Anhalt tartománybeli Quedlinburgban, a szövetségi kormány és a tartományok belügyi egyeztető fóruma, az úgynevezett belügyminiszteri konferencia ülése után, sajtótájékoztatón.

Az Ali Bassár nevű gyanúsított kézre kerítése nem vigasz az áldozat családjának, de a brutális bűncselekmény feltárása és az elkövető felelősségre vonása szempontjából nagyon fontos – tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy további elemzést igényelnek a gyanúsított ellen talált bizonyítékok.

A mainzi illetőségű áldozatot a nyomozás eddigi megállapításai szerint

május 22-én vagy 23-ra virradóra a szomszédos Wiesbadenben megerőszakolták, majd meggyilkolták, és holttestét elrejtették egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében, a Hessen tartományi város külterületén.

A 14 éves lányt május 22. óta eltűntként tartották nyilván, keresésében több száz rendőr vett részt, holttestét szerdán találták meg. Az eset felháborodást okozott Németországban.

Az egyelőre nem ismert, hogy miként kerülhet vissza Németországba Ali Bassár, aki menedékkérőként érkezett az országba 2015-ben – derült ki pénteken Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen Maria Adebahr külügyi szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs kiadatási egyezmény Németország és Irak között, de ez nem zárja ki azt, hogy egyes esetekben valamelyik fél kérésére a másik átad a területén tartózkodó személyeket.

A Bild című lap a hírportálján azt jelentette, hogy a frankfurti főügyészség a wiesbadeni ügyészség letartóztatási parancsa alapján kezdeményezte az iraki gyanúsított kiadatását.

A kettős bűncselekménynek az iraki menedékkérő mellett egy másik gyanúsítottja is volt, egy 35 éves török menedékkérő, akit szabadon engedtek, mert nem sikerült igazolni az úgynevezett alapos gyanút, amelynek alapján előzetes letartóztatásba helyezhették volna. A Süddeutsche Zeitung című lap a hírportálján a wiesbadeni ügyészség szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy a török férfinak van alibije, a bűncselekmények elkövetésének idején egy ismerősével csetelt.

A helyi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint Ali Bassárról egy 13 éves menekült szolgált a legfontosabb információkkal. Azonban mire a gyanúsított nyomára bukkantak, már csak azt tudták megállapítani, hogy a családjával együtt távozott az országból. Az eddig ismert nevüktől eltérő személyazonossággal Düsseldorfból repülővel Isztambulba, onnan pedig az iraki Erbílbe utaztak.

Ez június elején történt, amikor Ali Bassár még nem volt hivatalosan gyanúsított, és nem állt körözés alatt.

Pénteken a hatóságok tájékoztatása alapján kiderült, hogy a nyolcfős család úti okmányai rendben voltak, és megfelelően ellenőrizte is őket a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség, de a repülőjegyeken más nevek álltak. Ezzel kapcsolatban Harald Neymanns belügyminisztériumi szóvivő a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a szövetségi rendőrség csak az úti okmányok ellenőrzésére jogosult, a repülőjegyeket pedig mindig az adott légitársaság kezeli.

A Spiegel Online hírportál kiemelte, hogy az eset "politikummá vált", bekerült a politikai viták témái közé, aminek az az oka, hogy a gyanúsított menedékkérő. A különböző oldalak megkezdték a harcot, amely arról szól, hogy milyen jelentést hordoz az ügy a közösség, a társadalom számára. Különösen a legnagyobb ellenzéki párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) érvényesítenéa saját értelmezését, a berlini vezetés menekültpolitikájának bírálatára építő párt tüntetést is szervez szombatra Mainzba. A demonstráción menekültpolitikai szigorításokat szorgalmaznak majd. Alice Weidel társelnök pénteken lemondásra szólította fel Angela Merkel kancellárt és kormányát, szerinte Susanna halála a szövetségi kormány befogadó menekültpolitikájának következménye.

A felháborodással és a politikai küzdelemmel kapcsolatban a Bild a hírportálján idézte Thomas Feltes kriminológust, a bochumi Ruhr-vidéki Egyetem (RUB) kutatóját, aki kiemelte, hogy érdemes lenne tartózkodni a gyanúsított származására támaszkodó előítéletekkel, mert kriminalisztikailag nem igazolható, hogy az ilyen bűncselekményeknél szerepe van az etnikai hovatartozásnak.

A szakértő hangsúlyozta: "nem a származás, hanem a szociális, társas környezet segíti elő a bűncselekmények elkövetését".

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"hogy érdemes lenne tartózkodni a gyanúsított származására támaszkodó előítéletekkel, mert kriminalisztikailag nem igazolható, hogy az ilyen bűncselekményeknél szerepe van az etnikai hovatartozásnak"
Nos ettől hányok...az ilyen libsi szerecsenmosdatástól...valahogy mégis az esetek zöme ilyen szinesekkel fordul elő...hogy lehet??? És mielőtt valami libsi idelinkeli a hazai eseteket...azok zömétz pedig a mi szineseink kö9vetik ell!!! Lehet rasszistázni,attól a tény az tény marad!!
F_Viktor
@Pálinkás Pál: Írod:
"...valahogy mégis az esetek zöme ilyen szinesekkel fordul elő...hogy lehet???"

Úgy lehet, hogy a közpénzen fizetett orbán magán médiáinak csak ezek hírek! De még attól sem riadnak vissza, hogy 10-15 éves esetekkel riogatják a rettegni szeretőket, uszítják a nácikat!

Írod:
"...azok zömétz pedig a mi szineseink kö9vetik ell!!!"

Nagyot tévedsz!
A családon belüli erőszak száma messze magasan a legtöbb, s a felderített esetek csak 1/10-e a tényleges bűncselekményeknek!
Több ezer nemi erőszak évente:
www.pecsma.hu/pecs-aktual/tobb-ezer-nemi-eroszak-evente/

Írod:
"És mielőtt valami libsi idelinkeli a hazai eseteket..."

Igen, úgy tűnik, a magyar statisztikákkal a politika, a társadalom és a közélet hangadói nem akarnak foglalkozni!

Írod:
"... attól a tény az tény marad!!"

Várom a "tényeket"!
Pálinkás Pál
@F_Viktor: A cikkben hol olvastál családon belüli erőszakról??? Te tényleg ilyen hülye vagy??? Hol vannak a világ gennyes gócpontjai??? Miért kell a sajtónak állandóan "fotosoppozni,fehéríteni" ha elfognak egy brutális büntett elkövetőjét.../esetek 85 %-a/..No vajon miért nem írják ki a teljes nevét...? Ja...hogy sok óindiai vezetéknévvel találkoznál...?
A tényekről meg annyit...ha van egy ráérő napod...kimész egy tetszés szerinti bíróság elé...veszel egy jegyzettömböt, és strigulázod milyen embereket hoznak bilincsben a tárgyalásokra...szerintem igen "szines" adatokat kapnál...!
F_Viktor
@Pálinkás Pál: Írod:
" A cikkben hol olvastál családon belüli erőszakról??? Te tényleg ilyen hülye vagy??? "

Pl:
"Az egyik legsúlyosabb problémát az jelenti, hogy éppen a családon belül történik sokszor az erőszak, s még az is előfordul, hogy a rendszeres bántalmazást a nő egy idő után természetesnek veszi. Hiszen máig tartja magát az az egyébként teljesen felháborító közmondás, hogy “az asszony verve jó”"

Nem tudsz olvasni, "te tényleg ilyen hülye vagy?"

Írod:
"Hol vannak a világ gennyes gócpontjai???"

Nem tudom hol vannak a világ gócpontjai, de Európában a statisztikák alapján Svédországban és nálunk Dániában vannak.
Ennek pedig meg van az oka.
1) E két helyen a nőknek nincsenek meg a társadalmi korlátok, a kiszolgáltatottság a bűnüldöző szervek részéről, mint Magyarországon, már 8-9 éves kortól kapják a liberális oktatást, hogy milyen jogszabályok védik a gyerekeket. Itt a szülői bántalmazást is szigorúan büntetik.

2) Míg Magyarországon pl. egy csoportos erőszak a statisztikában egy bűncselekmény, addig Svédországban, Dániában annyinak számít, ahány esetben megtörtént az erőszak.
Családon belüli erőszak esetén is ugyanez a helyzet.

Írod:
"No vajon miért nem írják ki a teljes nevét...? Ja...hogy sok óindiai vezetéknévvel találkoznál...?"

1) Nézz utána az új Ptk.-ban személyiségi jogként deklarált névjognak!
2) Pl. Niebel Bélát is hasonló esetben a sajtó N.B.-ként fogja említeni, nincs köze a "sok óindiai vezetéknévhez"!
Pálinkás Pál
@F_Viktor: No akkor ugorj neki a cikknek mégegyszer...a cikk a koszos migránsról szól...aki megölt egy kislányt.../nem családon belül/..
És hányok a libsi dumádtól !!Svédországgal,Dániával példázodsz?? Koszos arab államaidból miért nem említed a nők jogait??Persze hogy ott statisztikailag jobb a helyzet,mert a feleségek megerőszakolása nem bűncselekmény!!! ezt miért nem írod ide???Elég nagy gond a migráció,de előbb a liberális agyhalottaktól kell megszabadulni...ti rosszabbak vagytok mint a sáskák!!
Szarok a Ptk. ezen paragrafusaira...ezt lenne a legkönnyebb megváltoztatni,főleg 2/3-dal ...persze akkor összeomlana a világotok,és a bűncselekmények jó részénél orbán szavazóinak nevét olvasnánk!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.