Sebastian Kurz osztrák kancellár Jeruzsálemben biztosította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt arról, hogy célja az antiszemitizmus elleni harc, illetve Izrael különleges biztonsági igényeinek elismertetése.

Sebastian Kurz Izraelben járt

Sebastian Kurz osztrák kancellár (b) és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kezet fog a jeruzsálemi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatójuk végén 2018. június 11-én. (MTI/EPA pool/Ammar Awad)

Kurz és Netanjahu a médiának adott közös nyilatkozatában hétfőn együtt méltatta Izrael és Ausztria kiváló kapcsolatait.

"Értjük, hogy az Önök szomszédai mások, mint a mieink, nem Lichtenstein és nem Svájc" – hangsúlyozta a kancellár Netanjahunak hétfőn, decemberi megválasztása óta első izraeli látogatásán.

Kurz Európában Izrael barátjának számít, amit azzal is alátámasztott, hogy vasárnap – európai vezetőtől szokatlanul – ellátogatott a Jeruzsálem keleti felében, 1967-ben Jordániától elfoglalt területen, az óvárosban található Siratófalhoz.

Korábban amerikai vezetők – köztük Donald Trump amerikai elnök – szintén elmentek a Siratófalhoz, de az európai vezetők hivatalos útjaikon eddig tartózkodtak ennek a szent helynek a felkeresésétől, mert a kontinens országai a nemzetközi jog alapján megkérdőjelezik Izrael fennhatóságát Kelet-Jeruzsálemben.

Keddi találkozójuk után Netanjahu reményét fejezte ki, hogy más európai vezetők is Kurz nyomdokain haladnak majd. Az izraeli miniszterelnök emellett üdvözölte az osztrák kancellár történelmi felelősségvállalását Ausztriának a holokausztban betöltött szerepében.

"Ön az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát bizonyítja a Bécsben felépülő emlékhely kialakításával, amelyben a Holokausztban elhunyt osztrák zsidók neveit örökítik meg. Ön szponzorálja a Mauthausenbe tett ifjúsági látogatásokat, valamint az oktatási és megemlékezési projekteket, s 4 millió eurót adományozott a Jad Vasem örökségközpontjának finanszírozására. Nagyon köszönjük ezeket a lépéseket"

- hangsúlyozta Netanjahu.

Kurz látogatásának egyik célja koalíciós partnere, a radikálisan jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagjai, s köztük Heinz-Christian Strache alkancellár elleni bojkott beszüntetése, legalábbis a Makor Rison című izraeli újság honlapja szerint.

Sebastian Kurz korábban már háromszor is járt Izraelben, kétszer Ausztria külügyminisztereként. Háromnapos látogatásának első napján, vasárnap megtekintette a Jad Vasem holokauszt múzeumot, majd sétát tett az óvárosban a keresztény és zsidó nevezetességeknél.

Az eddigi európai gyakorlattól eltérően Kurz nem utazik el Rámalláhba a Palesztin Hatóság területére, és nem tárgyal látogatása során a palesztinok képviselőivel.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
A zsidókkal össze kell fogni, ők egy kulturált nép.Nem a barbárokat rászabadítani Európára!
Jozefina
Kurz egy szimpatkus ember! Remélhetőleg a pilitikája is az lesz!!!
Minden esetre a szomszédokat, mint jó példát hiányosan sorolta fel:)
"Értjük, hogy az Önök szomszédai mások, mint a mieink, nem Lichtenstein és nem Svájc" – hangsúlyozta a kancellár Netanjahunak"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.