Donald Trump amerikai elnök erős, jópofa és okos emberként dicsérte kedden este a Foxnak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Donald Trump amerikai elnök a Foxnak még Szingapúrban nyilatkozott. Trump nagyszerű tárgyalónak nevezte az észak-koreai vezetőt és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ő Kim Dzsong Unnak címzett korábbi retorikája vezetett el ahhoz, hogy létrejöhetett a csúcstalálkozó.

„Nagyon jó egyéniség, mókás és nagyon, nagyon okos”

– fogalmazott Trump Kimről. Hangsúlyozta azt is, hogy az észak-koreai diktátor „stratégiai gondolkodású pasas.”

Trump szerint az észak-koreai diktátor egy mókás alak

Amikor a riporter filmbejátszások felidézésével is emlékeztette az elnököt arra, hogy alig néhány hónappal ezelőtt még „rakétás kis embernek” titulálta Kim Dzsong Unt, Trump azzal felelt:

ezzel a szándékosan kemény stílussal kövezte ki az utat a csúcstalálkozóhoz.

Az elnök az interjúban megismételte, hogy mindaddig, amíg jóhiszemű tárgyalások folynak Phenjannal, Washington felfüggeszti a Szöullal tartott közös hadgyakorlatokat. De azt is megismételte, hogy Észak-Koreának atomfegyvermentessé kell válnia.

Trump megerősítette, hogy az amerikai kormány célja a Koreai-félsziget egészének teljes atomfegyver-mentesítése. Sean Hannity kérdésére válaszolva pedig azt is megerősítette, hogy Kim Dzsong Un a megfelelő időben eljön a Fehér Házba.

Cikk- és címéapkép: MTI/AP Pool/Susan Walsh

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Megtalálta zsák a foltját!!!?? Bohócok színjátéka az egész!!!
RonaGyuri
Nézd csak meg ezt a képet

nekem csak most tűnt fel

Az MTI adta közre ezt a képet a nagy találkozóról:


(www.mti.hu/mti/Download.aspx?newsid=842)

Hogy tartja Kim a kezét, pont mint Őfenesége, mikor a dilis nyanya nyalogatta a szaros mancsát! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: bocs most vettem észre, hogy ez a kép van itt is
Jozefina
Megtalálta zsák a foltját!!!?? Bohócok színjátéka az egész!!!
Peller Anikó
@Jozefina: jobban örülnétek ha zongorázni tanulnának a gombokon?
simmering73
"Mondhatnánk, hogy a tragédia az, hogy két ilyen elmebeteg atomfegyverek indítógombját tartja a kezében, de nem volt ez másképp korábban sem. Legfeljebb nem volt atombomba."
nepszava.us/ket-szelhamos-elmebeteg-hulyiti-a-vilagot/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.