A Miss America szépségverseny megválik a fürdőruhás fordulójától, és a jövőben nem a versenyzők külső adottságai alapján választ nyertest, jelentették be a szervezők kedden a Good Morning America című műsorban. "Többé nem egy parádé vagyunk, hanem egy verseny" – mondta a Miss America jelenlegi elnöke, Gretchen Carlson, aki idén januárban vette át a verseny vezetését, és akit 1989-ben koronáztak Miss Americává. Az elnökasszony elmondta: a döntés a #metoo-mozgalom eredményeképpen született. Carlson szerint a jövőben nem az fog számítani, hogyan néznek ki a versenyzők, hanem hogy mi hagyja el a szájukat, amikor felszólalnak társadalmilag fontos kérdésekben. A változás a szeptemberi, Atlantic Cityben tartott versenyen már érvényben lesz. A zaklatási botrányok tavaly a Miss Americát sem kerülték el: a versenyt szervező cég vezetőinek decemberben azért kellett lemondaniuk, mert kiszivárgott, a levelezéseikben hogyan viccelődtek egymás között a lányokról. Tehetségtelennek,...

Forrás: index.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Támogatom. Legyen több hangsúly a személyiségen. A többire meg ott az év playmate-je kategória vagy hasonló.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.