A 16 éves Emma Walker, az iskola egyik pomponlánya a barátaival akarta megünnepelni, hogy a középiskolai futballcsapatuk legyőzte a rivális iskolát, azonban az este tragikus fordulatot vett. Az eset még 2016 novemberében történt: Emma épp szakított a futballista barátjával, a 18 éves William Riley Gaullal, aki nem akarta elfogadni a lány döntését. A fiú onnantól kezdve nagyon furcsán kezdett viselkedni, Emma pedig fenyegető üzeneteket kapott a telefonjára.

Saját szobájában lőtte le volt barátnőjét egy tinédzser

Fotó: Pxhere.com

"Menj az autódhoz. Nálam van valakid akit szeretsz. Ha nem működsz együtt, akkor bántani fogom" – állt az SMS-ben.

Emma nagyon nem értette a dolgot, és inkább gondolta azt, hogy valami nem stimmel, mintsem elhiggye az SMS írójának a történetet. Amikor megmutatta az egyik ismerősének az SMS-t, arra jutottak, hogy valószínűleg csak William akarja magára felhívni a figyelmét. Emma válaszolt az üzenetre, ahol meggyanúsította az írót azzal, hogy valójában az exbarátja áll a dolog mögött, amit a zaklató végig tagadott, s az SMS-ek egyre agresszívabbak lettek.

"Hívd a zsarukat és meghal. A te döntésed. Ha hallani akarod az utolsó sikolyát, akkor hívj fel. Szégyen, hogy ennyire nem érdekel valaki más élete" – írták Emmának.

A lány és egy barátja végül elment arra a helyre, ahol állítólag Williamet tartották fogva, ahol meg is találták a fiút. Mint mondta, nem emlékezett az elrablóira, azonban a lány nem hitt neki.

November 21-én, három nappal William állítólagos elrablását követően, Emma édesanyja, Jill felment a lánya szobájába, hogy felébressze őt. Amikor belépett a hálóba, Emma már nem élt.

Az anya egy golyó ütötte sebet talált a pomponlány fején, a füle mögött. Mint kiderült, a gyilkos lövést nem a szobából adták le, hanem a hátsó kertből a falon át.

William nem késlekedett, hogy elfedje a tettét, azonnal megosztott egy gyászoló posztot szerelméről.

"Ez az én gyönyörű Emmám. Nyugodj békében kicsim. Nincs még egy ember a Földön, aki nagyobb hatással lehetne rám nálad. Mindennél jobban hiányzol. Nagy teher nehezedik most rám, mert senki sem tudja majd betölteni az utánad hagyott űrt."

Azonban ez nem volt elég: a rendőrség hamar őt tette meg az ügy fő gyanúsítottjának, lévén, hogy bőven volt indítéka a gyilkosságra. A fiú felállított egy egész történetet arra, hogy megalkossa Emma állítólagos gyilkosát, ebbe pedig beletartozott az ő "elrablása is", hogy elterelje a gyanút magáról.

A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az Emmával végző golyó megegyezik Williiam nagyapjának fegyverében tároltakkal, amiket napokkal korábban lopott el valaki.

Williamről közben kiderült, hogy az egyik barátjának bevallotta, ő maga lopta el a fegyvert, mondván meg akarja védeni magát, de most meg kell szabadulnia tőle, mert bűnösnek tűnhet miatta.

A bíróság végül életfogytiglanig tartó börtönre ítélte a gyilkos fiatalt, akinek minimum 51 évet kell a rácsok mögött töltenie.

(Blikk.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.