A "Stop Soros" törvénycsomag a biztonságot szolgálja, és iránymutató Európa számára – szögezte le a wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportálnak hétfőn adott interjúban Marcin Warchol lengyel igazságügyminiszter-helyettes.

Lengyel igazságügyi miniszterhelyettes: a "Stop Soros" törvénycsomag a biztonságot szolgálja

Warcholt a wpolityce.pl azután kereste meg, hogy úgy értesült: a lengyel politikus múlt héten a Velencei Bizottság ülésén egyedül szavazott a Magyarországot a "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására felszólító jelentés ellen.

A lengyel miniszterhelyettes szerint

Európa akkor lesz egységes, az Európai Unió akkor lesz erős, ha "az értékek szolgálatába áll, és gondoskodni fog a biztonságról". "Éppen ezt teszik a magyarok"

- fűzte hozzá. Szerinte a biztonságot szolgálják a törvénycsomag azon megoldásai, amelyek a törvénytelen határátlépést, illetve az ilyen cselekményeket segítőket és finanszírozókat büntetik.

Arra a kérdésre, hogy az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a jelentés elfogadásával Soros György érdekeit védi-e, a lengyel politikus azt válaszolta: "Kár, hogy a Velencei Bizottság ez ügyben nem tartotta szem előtt a magyar nemzet akaratát és a szóban forgó rendelkezések bevezetésének szükségességét".

Warchol szerint a "Stop Soros" Magyarország belső és külső biztonsága, valamint a nemzeti identitás megőrzése szempontjából "rendkívül szükséges". "Bizonyos jelkép ez, mely megmutatja, hogy Európában milyen irányba kellene tartani" – vélekedett.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ja, pártunk és kormányunk "biztonságát"! Nem akarja a szerzőt örökbe fogadni, miniszterhelyettes úr? Grátisz megkapja az egész színtársulatot!
tudode
Félelmetes!
.
De a SZÁZLÖVETŰ etetőjéhez még a HALÁLBÜNTETÉS hiányzik a REPERTOÁRJÁBÓL!
------------------------
hvg.hu/itthon/20150508_Orban_Viktor
------------------------
.
Az ELKÖVETKEZŐ négy évben folytatja az ÁSPISKÍGYÓHOZ hasonló kül-, és belpolitikáját.
.
Hazájában már a CIVILEKEN, a hontalanokon kezdte, AKIK MÁR A KÖZTÉRI padon sem hajthatják álomra a fejüket, HONTALANNAK törvénytelen ÉLNI, pedig a TÁKOMÁNYÁBAN meghagyta az
---
ÉLETHEZ, és az EMBERI MÉLTÓSÁGHOZ való alapjogot!
----
.
A LENGYELEK nagy NAGYSÁGÁNAK emeléséhez szükségesSSek számára nem csak TERMETÉNEK, birodalmának NAGYSÁGÁT is emelve!!
.
Azért nincs olyan bazi nagy EGYETÉRTÉS lengyel barátaink, és a csuti között, mert
---------------

--------Miközben mi az oroszokkal cicázunk, a lengyelek döntöttek és behívták Amerikát.
24.hu/kulfold/2018/05/30/mikozben-mi-az-oroszokkal-cicazunk-a-lengyelek-dontottek-es-behivtak-amerikat/
----------------------------
.
Tehát a csuti DARÁZSFÉSZKEKBEN kotorász, nehogy mi IGYUK MEG A LEVÉT ennek a LÁTSZÓLAGOS barátságnak, és MI ESSÜNK két szék között a PADJA ALÁ!
papa.49
Oszt. a lengyel minek pofázik bele a mi dolgunkba ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.