Az Egyesült Államok arra bíztatja Törökországot, hogy tegyen lépéseket az ország demokráciájának további erősítésére, és folytassa a kétoldalú kapcsolatok még megoldatlan kérdéseinek rendezését – közölte hétfőn Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Trump szeretné, ha erősödne a demokrácia Törökországban

A szóvivő jelezte: hosszabb telefonbeszélgetést készítenek elő Donald Trump elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő között, ennek keretében kívánják megerősíteni a Washington és Ankara közötti "erős köteléket".

Sanders hangsúlyozta: az Egyesült Államok arra bíztatja Törökországot, hogy tegyen lépéseket az ország demokráciájának további erősítésére, valamint folytassa a kétoldalú kapcsolatok még megoldatlan kérdéseinek rendezését. A szóvivőnő nem részletezte, milyen megoldatlan kérdésekre utalt.

A hétfőn már nyilvánosságra is hozott hivatalos eredmények szerint Recep Tayyip Erdogan török elnököt 52.59 százalékos aránnyal újraválasztották a vasárnap tartott választásokon, s kihívója, Muharrem Ince, a Köztársasági Néppárt jelöltje hétfői sajtótájékoztatóján el is ismerte Erdogan győzelmét. A parlamenti választásokat is Erdogan pártja, az eddig is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte meg, bár elveszítette abszolút többségét a parlamentben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.