Az olasz parti őrség – ahogy korábban – továbbra is teljesíteni fogja arra vonatkozó kötelezettségét, hogy segítsen a tengeren bajba került embereken – közölte Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter.

Kemény üzenet: "Ezek a civil szervezetek csak képeslapon fogják látni Olaszországot"

Fotó: Boris HORVAT/AFP

Az olasz parti őrség mindig válaszolni fog a tengerről érkező segélykérésekre, annak ellenére, hogy a körülmények mostanra megváltoztak. Líbia most már olyan helyzetben van, hogy a saját parti őrségével képes végrehajtani mentőakciókat a területi vizein – mondta Toninelli a Huffington Post hírportálnak adott interjúban. Hozzátette: Olaszország 12 hajót tervez Líbia rendelkezésére bocsátani.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter viszont azt mondta egy pénteki rádióinterjúban, hogy Olaszország kikötői egész nyáron zárva lesznek a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil mentőhajók előtt.

"Ezek a civil szervezetek csak képeslapon fogják látni Olaszországot"

- fogalmazott a jobboldali Liga vezetője, aki miniszterelnök-helyettes is egyben. A politikus kiemelte, hogy a civil mentőhajók üzemanyagot sem vehetnek fel Olaszországban.

Olaszországban a közlekedési tárca fennhatósága alá tartoznak a kikötők és a parti őrség. Az utóbbi négy évben az olasz parti őrség mintegy 600 ezer embert mentett ki a Földközi-tengerből.

Az utóbbi napokban Olaszország nem engedte két, bevándorlókat szállító mentőhajónak sem, hogy olasz partokon kössön ki. Az Aquarius végül Spanyolországban, a Lifeline pedig Máltán köthetett ki több száz emberrel a fedélzetükön.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nagyon helyes..már rég ezt kellett volna csinálni!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.