A székely autonómiatörekvések miatti megtorló, az egész közösség megfélemlítését célzó politikai ítéletnek tartja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a román legfelsőbb bíróság szerdán kimondott jogerős végzését, amely terrorizmus vádjával öt-öt év börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi aktivistáját.

A székely közösség megfélemlítését célzó politikai ítélet született Izsák Balázs szerint

Fotó: kronika.ro

Az SZNT elnökének pénteken közzétett nyilatkozatában úgy értékeli: egy koncepciós perben született méltánytalan ítélet, egy uszító hangú vádirat alapján, amelynek célja, hogy bizalmatlanságot és gyűlöletet keltsen a románokban, a romániai magyar közösséggel, de éppenséggel Magyarországgal szemben is.

"Történik ez abban az évben, amikor ismét a parlament elé került Székelyföld Autonómia Statútuma, abban az évben, amikor az Európai Parlamentben mutattuk be a Székelyföldet sújtó hátrányos gazdasági megkülönböztetést, abban az évben, amikor arra készülünk, hogy megemlékezünk a Székely Nemzeti Tanács és a székely önrendelkezési mozgalom százéves évfordulójáról" – állapította meg az SZNT elnöke.

Izsák Balázs felidézte: az SZNT Állandó Bizottsága már két évvel korábban megállapította, hogy a vádirat szélsőségesként, irredentaként és idegengyűlölőként állítja be az egész autonómiamozgalmat, amely az ügyészek szerint erőszakkal akarja elérni Székelyföld autonómiáját.

"Erkölcsi kötelességünk, hogy minél többen és minél hangsúlyosabban felemeljük a szavunkat, tiltakozzunk itthon és a nagyvilágban, hogy ne térhessen vissza az az embertelen diktatúra, a Securitate diktatúrája, amely 1989 előtt pokollá tette az életünket" – zárta állásfoglalását az SZNT elnöke.

Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét azért állították bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett – december elsejei – katonai parádén.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Vagy csak elegük lett abból, hogy kelletlen-kéretlen sz@rkeverők átjárnak mindenféle csürhegyűlésekre és ott keverik a sz@rt.
Elegük kezd lenni a Posványoson és egyéb, akár militánsabb jellegű, a saját országuk ellen kéretlenül megjelenő KÜLSŐ uszítókból.
Ha előbb tették volna, akkor az erdélyi (akármilyen) magyarok se vettek volna ennyi és ekkora bátorságot maguknak. Román állampolgárok, akiknek (akárhogy és akármikor kerültek oda) a saját államuk törvényeit és fennhatóságát, tetszik-nem tetszik, de be kell tartani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Mivel nem ismerjük a részleteket nem lehet tudni, hogy tényleg készültek-e valamire vagy csak hangulatkeltésről van szó. Nálunk is volt példa mindkettőre. Budaházy gyártott bombát. Ugyanakkor volt, hogy Orbán TEK-es embere merénylőknek állított be néhány fiatalt akik világháborús relikviákat gyűjtöttek. Szóval itt is bármi lehet.
Zeta
Mi is attól az időtől tartunk, hogy visszajönnek. A 89 előtti időktől , csak nálunk nem secunak hívták, hanem , lll/valaminek. Ők mikor állnak ki mellettünk? Egyszer talán belegondolnak a honi viszonyokba is. Mindjart nem lesz olyan fényes Ferdinánd képe, amit laszartak a legyek./Svejk/
staro2
@Zeta: A legyek Ferenc József képét szarták le a Kehely falán amiért Palivec kocsmárost el is vitték.
tulipan
Nagyon helyes!! A törvénsértőket el KELL itélni!!!
tulipan
v@namihami: Nwem hinném, hogy önjlőlt vezetőn "Isten áldotta" lenne! Szerintem, az örgódög
verte jobban fedi a valóságot!
namihami
@tulipan: bocs, de ezek szerint nem jött át a szarkazmus. Legközelebb írjak dőlt betűkkel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.