A tragédia szerencsére nem nálunk történt. A híres musicalt nálunk az Átriumban Alföldi Róbert rendezésében láthatják. A New York-i Broadway előadásának egyik szereplője, Jeff Loeffelholz lett öngyilkos, akinek szerepét, Mary Sunshine-t az Átrium darabjában Bercsényi Péter játssza.

Öngyilkos lett a Chicago című musical sztárja

Fotó: Pxhere.com

Jeff Loeffelholz egy darabig tűrte, hogy a produkció, és a musical direktora, Walter Bobbie és Leslie Stifelman megalázzák, egy ponton túl azonban feladta. A színházi szakszervezet vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy pontosan mi is történt az ominózus próbán, mely után pár nappal a színész eldobta magától az életet. A színész 22 éve játszik a darabban, de hamar világossá tették számára, hogy nála tehetségesebb, fiatalabb színésszel akarják pótolni. Viszont olyan szerződése volt, hogy a darabból nem tudták kitenni, így állítólag mással próbálkoztak, hátha felmond. Mindezt az elhunyt színész partnere, és barátai állítják, akik kampányt indítottak annak kiderítésére, mi történt a június 22-i próbán, ami után a színész halálos adag gyógyszert vett be. Úgy tudni, a vezetőség a próbán számtalanszor ismételtette meg vele a dalát azzal, hogy még mindig nem tökéletes. A színész ezután lelkileg összeomlott.

Jeffery Francis Loeffelholz passed away Friday, June 29th at 2:19pm at Mount Sinai St. Luke’s Roosevelt Hospital He is survived in New York City by his partner, Peter De La Cruz. Jeff hailed from Norman, OK, where his surviving family members reside. He graduated with a BFA from The University of Oklahoma. Jeff is the last remaining original cast member of the current Broadway revival of Chicago the Musical that originally starred Joel Grey, Bebe Neuwirth, James Naughton and Ann Reinking. Jeff was the standby for the role of Mary Sunshine since the show began previews October 23rd, 1996 and opened November 14th, 1996. He originated the role of the “Eunuch”in the workshop of Kander & Ebb’s The Visit with Angela Lansbury. Jeff was also the co-creator and Soprano of the celebrated and MAC award-winning Dangerous Duets, a musical-comedy revue that paid tribute to Broadway with a twist. A staple on the cabaret circuit, Dangerous Duets performed for royalty, opened for Betty Buckley at New York’s Bottom Line, appeared at La Mama E.T.C. and wowed them at MGM Grand in Las Vegas--among many other venues. Various additional credits: Music of The Night, Actor’s Fund tribute to Andrew Lloyd Weber, Mr. Abbott Award tribute to Trevor Nunn, 1994 Tony Awards Gala, Philadelphia Music Awards, Joan Rivers & Friends at Town Hall NYC Peter Howard’s Broadway, The Rosie O’Donnell Show, Today Show, Saturday Night Live, CBS Television Convention. He also performed on two RCA Victor Broadway Carols for a Cure recordings, benefitting Broadway Cares/Equity Fights AIDS. In lieu of flowers Jeff Loeffelholz’s family requests that donations be made to Broadway Cares/ Equity Fights AIDS in his name. Plans for a memorial will be forthcoming.

BrianRardin (@brianrardin) által megosztott bejegyzés,

Chicago 10. előadását nálunk az Átriumban lehet látni július 7-én, szombaton. John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse darabját Alföldi Róbert rendezésében többek között Parti Nóra, Huzella Júlia, Bercsényi Péter, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Hámori Ildikószereplésével láthatja a magyar közönség.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

(Borsonline.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.