A Blikk legveszélyesebb női bűnözőkről szóló sorozatának e heti része Stacey Castorról (†48) szól, aki jogosan érdemelte ki a Fekete Özvegy gúnynevet.

Az asszony, aki két férjét is megölte

Fotó: Stacey Castor / Profimedia reddot

A nő összesen kétszer házasodott meg, és mind a két férjével végzett. A rendőrség hosszas nyomozás után bizonyította rá a gyilkosságokat.

Csupán 17 éves volt, amikor 1985-ben találkozott első párjával, Michael Wallace-szal. Akkor még nagy volt a szerelem, és született két lányuk, Ashley (30) és Bree (27). Ám ahogy teltek az évek, Wallace furcsa módon egyre betegebb lett, és 2000-ben elhunyt otthonában. A halál okaként szívinfarktust állapítottak meg, és miután Stacey nem akart további nyomozást, férjét eltemették.

Az asszony, aki két férjét is megölte

Első férjével, Michael Wallaceszal két lányuk született

Három év múlva hozzáment David Castorhoz, de az idill csak 2005-ig tartott. Egy nap felhívta a rendőrséget, hogy férje bezárkózott a fürdőszobába, és nem reagál, hiába szólítja. Amikor a zsaruk kiérkeztek és betörték az ajtót, holtan találták a férfit, aki mellett egy fagyállós üveg feküdt.

„Nem halhatott meg, nem halhatott meg!” – ordította a nő, mintha összeomlott volna.

Öngyilkosságra gyanakodtak a nyomozók, ám megtalálták a nő ujjlenyomatát a palackon. Ezért lehallgatták a telefonhívásait, és kamerákkal figyelték a temetőt, ahol egymás mellé hantolták el férjeit, de egyszer sem látogatta a sírokat.

Az asszony, aki két férjét is megölte

Stacey David Castorhoz is hozzáment

Végül exhumálták első párja testét, akinek szervezetében szintén találtak fagyállót. Amikor Stacey Castor megtudta, a rendőrség nyomozni kezdett utána, hazahívta lányát, Ashleyt, akit, mint később kiderült, szintén el akart tenni láb alól, hogy rá terelhesse a gyanút. Egy este „furcsa itallal” kínálta meg. Húga, Berry, ájultan talált rá az ágyában, mellette pedig egy hamis búcsúüzenet hevert, amelyben „bevallotta” mindkét férfi meggyilkolását. A mentők időben kiértek, a lány életben maradt, így kiderült az igazság.

Bármit megtettem volna érte, de ő inkább meg akart engem ölni – mondta lesújtva Ashley az édesanyjáról. Vallomásának köszönhetően végül lecsukták Stacey Castort.

Megúszta az elsőt

Sosem ítélték el első férjének halála miatt a Fekete Özvegyet, de David Castor meggyilkolásáért 25 év börtönbüntetést, valamint lánya meggyilkolásának megkísérlése miatt további 25 évet kapott. Stacey Castor 2016. június 11-én a rácsok mögött szívinfarktusban hunyt el, a hatóságok pedig kizárták az idegenkezűség, valamint az öngyilkosság lehetőségét is.

(Blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.