Európa-szerte 18 ország több mint 160 eseménnyel vett részt vasárnap a Természetvédelmi Világalap (WWF) Nagy Ugrás elnevezésű kampányában, amelynek magyarországi központi helyszínén, Gödön csaknem négyszázan ugrottak a Dunába, hogy felhívják a figyelmet az éltető vizek fontosságára.

Tizennyolc ország vett részt a WWF Nagy Ugrás nevű természetvédelmi akciójában

Magyarországon kilenc helyszínen tartottak vízbeugrást, Budapesten kavicsfestéssel és -dobással ünnepelték a folyókat és más természetes vizeket – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A Nagy Ugrás kampány keretében a WWF Magyarország idén kihívást indított, amelyre 13 közösség nevezett 12 helyszínről. A központi eseményt a nyertes Gödön tartották, ahol a Boldogságcseppek Alapítvány és a Gödi Anyák Angyalai csapata egész délutános színes programot szervezett. Délután három órakor csaknem négyszázan ugrottak a Dunába, a csobbanást Suba Róbert ezüstérmes paralimpikon indította kajakjáról.

"Az ugrásban résztvevők ezúttal egy hosszú kék szalaggal a kezükben csobbantak, amely a Dunát jelképezi. Az emberek által alkotott sorfal a felsőgödi strand szinte teljes hosszában tartott. Az ugrást követően a sok szívvel megfestett kavicsot is vízbe dobtuk, amely a Duna iránti szeretetünket jelképezte. Az országban a változékony idő ellenére kilenc helyszínen ugrottak" – idézi a közlemény Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét, aki hozzátette, hogy a kezdeményezések azt jelzik, az emberek kiállnak a vizekért és ugyanezt várják el a döntéshozóktól is.

Kecskeméten és Körösnagyharsányban az eső elmosta az ugrást. Madocsán, Herenden, Szigetmonostoron, Patakon, Sajóörösön, Vácott, Szigetújfalun és Zebegényben azonban több százan ugrottak. Budapesten a Szimpla kert Őstermelői piacán a PlantTogether mozgalom szervezett kavicsfestést, majd a kavicsokat a Kopaszi-gátnál vízbe dobták.

Minden év július második vasárnapján Európa-szerte több száz helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban. Az azóta eltelt években 34 ország vett már részt a kampányban. Magyarországon 2008-ban ugrottak először, a WWF Magyarország azóta is számos eseményt szervezett az ország különböző pontjain.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél