Kétnapos találkozót kezdenek szerdán Brüsszelben a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői. A csúcsértekezlet középpontjában a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság növelése és a védelmi kiadások növelése áll.

Diplomáciai források szerint a találkozón nagy hangsúllyal szerepel a méltányos tehermegosztás kérdése, ugyanis

az Egyesült Államok továbbra sem tartja elégségesnek az európai tagországok elkötelezettségét védelmi költségvetésük növelése mellett.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár erről tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a legtöbb tagállam növeli kiadásait, és idén az Egyesült Államok mellett már hét európai tagország is teljesíti azt a célkitűzést, hogy fordítsa a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát védelmi kiadásokra.

A csúcstalálkozón tárgyalnak az orosz-NATO-viszonyról is:

a NATO az elrettentés politikája mellett továbbra is párbeszédre törekszik Moszkvával a fesztültségek enyhítése érdekében.

A kormányfők a várakozások szerint megállapodnak a szövetség parancsnoki szerkezetének megerősítéséről. Ennek alapján Norfolkban az észak-amerikai és az európai szövetségesek közötti szorosabb kapcsolatért felelős parancsnokságot hoznak létre, Ulmban pedig az európai csapatmozgás összehangolásáért felelős központ jöhet létre.

A NATO az elrettentés mellett párbeszédre is törekszik az oroszokkal

Miután Macedónia nagy lépést tett afelé, hogy lezárja névvitáját Görögországgal, a csúcstalálkozón meghívást kaphat a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A meghívás annak bizonyítéka lesz, hogy a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll a csatlakozni kívánó vagy a szövetség céljaival egyetértő, társulni kívánó országok előtt – mondta Stoltenberg.

Cikk- és címlapkép: EMMANUEL DUNAND / AFP

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Amint egyre jobban kiderül a nato csak arra jó, hogy ámerika kiélhesse hatalmi játékait a térségben és közös erővel fenyegethessen egyes államokat...ez így disznóság.
sokanvagyunk
Amióta a fél "Varsói Szerződés" átállt a NATO-hoz, nem rettegnek az oroszok. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.