Donald Trump nem tekint "nagy várakozással" a Putyinnal tartandó csúcstalálkozóra – ezt maga az amerikai elnök mondta vasárnap a CBS televíziónak Skóciában adott interjújában.

Putyin-Trump csúcstalálkozó – Az amerikai elnök nem tekint "nagy várakozással" a találkozóra

Fotó: Martti Kainulainen / Lehtikuva / AFP

A hétvégét a skóciai golfklubjában töltő amerikai elnök a CBS Szemben a nemzettel című, vasárnapi politikai vitaműsorának adott interjúban némileg lehűtötte az amerikai-orosz csúcstalálkozóval kapcsolatos várakozásokat, sőt, arról sem nyilatkozott, hogy mit kíván egyáltalán elérni a tárgyaláson. A CBS riporterének kérdésére, aki a csúcstalálkozó céljairól faggatta, Trump csak annyit válaszolt: "majd tudatom a találkozó után". Hozzátette, hogy "semmi rossz, talán némi jó is" lesz a megbeszéléseken. "Szerintem jó dolog a találkozó, hiszek a találkozókban" – fogalmazott Trump, és utalt arra, hogy találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel is, és szerinte mindkét találkozó hasznos volt. Donald Trump nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy vajon kérni fogja-e Putyintól annak a 12 orosz hírszerzőnek a kiadatását, aki ellen a Robert Mueller vezette különleges bizottság vizsgálatai nyomán – a 2016-os amerikai választási folyamatba történt beavatkozás miatt – pénteken vádat emeltek.

Az amerikai elnök így fogalmazott: "nem gondoltam rá, de lehet. De bizonyosan rá fogok kérdezni". Majd – miután az előző amerikai kormányzatot okolta a történtekért –, hozzátette: az Egyesült Államoknak nincs kiadatási egyezménye Oroszországgal. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó az ABC televízió Ez a hét című műsorában azt hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök nem azzal a szándékkal készül Helsinkibe, hogy konkrét, kézzelfogható eredmények szülessenek a csúcstalálkozón. "Azt kértük, és az oroszok ebbe beleegyeztek, hogy lényegében ne legyen előre meghatározott napirend" – mondta Bolton. Jon Huntsman, az Egyesült Államok Oroszországban akkreditált nagykövete már a finn fővárosban tartózkodik, s onnan adott interjút az NBC televíziónak. "Ez nem is csúcstalálkozó lesz" – lepte meg a riportert Huntsman. "Hallottam, hogy annak hívják, de ez csak egy találkozó" – fogalmazott a nagykövet. Kifejtette, hogy a korábbi elnöki csúcstalálkozókkal szemben – mint például Ronald Reagan elnök 1984-es kínai látogatásakor – Helsinkiben nem lesz díszvacsora, nem adnak ki közös közleményt és nem tesznek politikai nyilatkozatot sem. "Nem lehet tudni, mi lesz a találkozón, a lényeg az, hogy ez az első alkalom, hogy a két elnök tárgyalóasztalhoz ül, először négyszemközt, majd a munkatársaikkal, és az amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozástól kezdve a közös érdekekig mindenről eszmét cserélhetnek" – hangsúlyozta Jon Huntsman.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Lehet, hogyorbán lesz közöttük a moderátor. :)
papa.49
@Jozefina: A szerencsétlen egy akkora tuskó, hogy csak több láncfűrésszel lehetne szétdarabolni ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Eriksson
@Jozefina: Egy másik korban ezért fejét vették volna a neveletlen skótjának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.