Ukrajnáról bebizonyosodott, hogy az egyik leginkább féltve őrzött európai értéket, a kisebbségek védelmére vonatkozó jogszabályt súlyosan megsértette – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben hétfőn, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozásáról magyar újságíróknak nyilatkozva.

Szijjártó Péter: Ukrajna súlyosan megsértette a kisebbségek védelmére vonatkozó jogszabályt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Jacek Kaputowicz lengyel külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek brüsszeli ülésén 2018. július 16-án. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, Ukrajna semmibe veszi nemzetközi kötelezettségvállalásait, a NATO felkészülési tervét és az Európai Unióval kötött társulási megállapodást, így Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy ezek ellenére Kijev elvárja, hogy ugyanúgy haladhasson tovább az európai integráció útján.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Miért nem a SAJÁT HÁZA TÁJÁN söpröget, hiszen
.
Felcsút "folyamatosan" sérti a TÖBBSÉG jól felfogott érdekét!
.
Tervbe van véve a GRÁNIT SZILÁRDSÁGÚ, poraira hulló, KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN rötyipapírjuk REVÍZIÓJA!
.
Szép kilátás!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Az ilyen és ehhez hasonló megnyílvánulásoknak a határon túli magyarok isszák a levét!!!
Mint a példa is mutatja:
444.hu/2018/07/17/felgyujthattak-a-romak-imahazat-es-ovodajat-a-karpataljai-nagydobronyban
Clavigo
@Shikari: Prózai kérdés volt.. Tőled nem várok választ,,te tölcsérseggű szopóautómata.
Nessy
Ezek szerint, ha mi vesszük semmibe az Unio, az ENSZ általunk is anno elfogadott szabályait, az helyes, és a hívek lelkesen ünneplik.
Ha ezt más tenné, akkor bezzeg tudjuk, mi a helyes, legalább is Szijjártó szerint!
Nessy
@Shikari: Az általad leírt Liberális fogalomra. Fene tudja, de az a fránya latin szótár nem igazán ezt írja. Igaz a migráció sem szitokszó, hanem egyszerüen település határon kívülre költözést., távozást.
Clavigo
@Shikari: 07.41. A " liberális" szót leszámolva,,,,kiváló jellemrajzot adtál magadról,,bocskoros.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.