Republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt bírálták Donald Trump amerikai elnök Helsinkiben, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott sajtókonferenciáján elhangzott, az amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozásra vonatkozó kijelentéseit.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus párti elnöke szerint Donald Trumpnak "muszáj pontosan érzékelnie", hogy Oroszország nem az Egyesült Államok szövetségese.

Nincs erkölcsi egyenrangúság az Egyesült Államok és Oroszország között 

- szögezte le közleményében a wisconsini politikus.

Oroszország nem az USA szövetségese – demokrata és republikánus politikusok bírálják Trumpot

Fotó, címlapi kép: MTI/AP/Lehtikuva/Jussi Nukari

Ryan hangsúlyozta: "nem is kérdés", hogy Moszkva beavatkozott 2016-ban az amerikai választási folyamatba, és Oroszország

továbbra is ellenségesen viseltetik alapvető értékrendünkkel és eszményeinkkel szemben. Az Egyesült Államoknak Oroszország felelősségére kell összpontosítania, és arra, hogy véget vessen a demokrácia elleni aljas támadásainak.

Trump miatt balek lett az USA

A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Bob Corker több televízió riporterének nyilatkozva leszögezte: Oroszország a helsinki sajtókonferencián "a balek" képét alakította ki az Egyesült Államokról. Corker "csalódottnak" és "szomorúnak" mondta magát, amiért Donald Trump nem vette védelmébe az amerikai hírszerző szervezetek megállapításait az orosz beavatkozásról.

Az agresszív agydaganattal kezelt és ezért arizonai otthonában tartózkodó John McCain szenátor közleményben adott hangot vélekedésének, miszerint a csúcstalálkozó "tragikus tévedés" és "az amerikai elnökök történetének egyik legszégyenletesebb pillanata" volt.

Lindsey Graham dél-karolinai szenátor Twitter-bejegyzésében azt hangoztatta: mindaz, amit Donald Trump a sajtókonferencián mondott, azt az üzenetet küldi Moszkvába, hogy az Egyesült Államok "gyenge".

A dél-karolinai politikus – aki a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke is – azt írta mikroblog-bejegyzésében: "Trump elnök elszalasztotta a lehetőséget, hogy felelőssé tegye Oroszországot a 2016-os beavatkozásért, s ezzel erőteljes figyelmeztetést intézzen Moaszkvához az eljövendő választásokra nézve". Graham hozzátette: "ez még több gondot fog okozni, mint ahányat megold".

Az aktív politizálástól az őszi választások után már visszavonuló Jeff Flake arizonai republikánus szenátor szerint "szégyenletes" volt, hogy Donald Trump az amerikai-orosz viszony orosz beavatkozás miatti megromlásáért az Egyesült Államokat is hibáztatta. Flake az orosz beavatkozást "agressziónak" minősítette.

Szintén az orosz beavatkozásról mondottak miatt bírálta Trumpot Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakciójának vezetője. Schumer egy sor Twitter-bejegyzést tett közzé. Ezekben azt állította: az elnök azon megjegyzései, amelyekkel Putyin mellé állt az amerikai rendfenntartó erőkkel, nemzetvédelmi tisztségviselőkkel, hírszerző ügynökségekkel szemben, "meggondolatlanok, veszélyesek és gyöngeségről tanúskodtak". A New York-i szenátor szerint Trump "megerősítette ellenfeleinket és meggyöngítette a saját és szövetségeseink védelmét" és Trump "önmagát az ország elébe helyezte".

Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselő szintén Twitteren fejtette ki véleményét. Úgy vélte: az oroszok most felbátorítva érezhetik magukat a 2018-as félidős választásokba történő beavatkozásra is.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vladimir putin
Tényleg nem a szövetségese, hanem a csicskája!
namihami
Nekik miért ne lehetne egy Orbán-szintű politikusuk? Csak nekünk jár ekkora "" szerencse"" az élettől?
fekete
Beszolt Mc Cain is.De,hogy 2 ev utan mondtak Trampnak a CIA ,vagy akarkik is,hogy tala'n az
oroszok voltak!TRamp rakerdezett a 30 ezer e mailre is amit Clintone altuntetett,arra me'g
nem jotek ra' me'g ma sem a hirszerzo szervezetek! Jo reggelt.
justhpeter
Trump bizony elefánt ebben a porcelánboltban.
verőce21
A kommunizmus megbukott, eszmei és gyakorlati értelemben, mert nem emberszabású, emberellenes. De egy komcsi plebejusi maffia a kommunizmus fügefalevelével takargatja a valóságot. Maradt a maffia, amely az orosz fegyverek védőpajzsa mögött foggal és körömmel védi az összeharácsolt privilégiumait. És retteg attól, hogy a tömegek ezt megértik.
vladimir putin
@verőce21: Magyarország is hasonlóképpen működik.
Csizmás Kond
...erkölcs...vazze és ezen épp a velejéig rohadt amerikai akad ki ?
Jozefina
Ha Trump "lefeküdt" Putinnak, akkor miért nem vonják felelősségre??!! Meg van a lehetőségük rá!!! Egyébként Putin arcán végég látszott, hogy unja az egész bohózatot!!! Lehet, hogy hinni lehet a mendemondáknak, hogy Putin kezébe vannak kompromittáló anyagok Trump ellenében!!?? Trump ugyanolyan balek volt, mint az Egyesült Királyságban!!??
Jozefina
Forr a levegő mind a republikánus, mond a demokrata szenátorok és jogászok között!!!??
Hazaárulással vádolhatják Trumpot??!!!
444.hu/2018/07/17/miert-vadoljak-trumpot-hazaarulassal

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.