Néhány év alatt sokat javult a fiatal oklevelesek foglalkoztatottsági mutatója Magyarországon.

A Magyar Idők az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb adatait ismertetve arról ír, hogy Magyarországon az uniós átlagnál több mint négy százalékkal nagyobb – hozzávetőleg 85 százalék – azoknak a 20 és 34 év közötti fiataloknak az aránya, akik a diploma vagy a középfokú szakképzés megszerzését követően tartósan el tudnak helyezkedni.

A munkaerő piacon továbbra is a diplomásoknak van a legtöbb esélyük

Az MTI szemléje szerint

a régióban Csehországban a legmagasabb a 20-34 évesek foglalkoztatottsági mutatója, megközelítőleg 90 százalék, utána következik Magyarország, majd Lengyelország. A pályakezdők helyzete a mediterrán országokban a legrosszabb, Görögországban a szóban forgó korosztály alig több mint 50 százaléka jutott álláshoz azok közül, akik 2014 és 2016 között kapták kézhez közép- vagy felsőfokú bizonyítványukat.

Az uniós statisztikai hivatal megállapította: az EU-tagállamok átlagában még mindig a diplomásoknak vannak a legjobb esélyeik a munkaerőpiacon. Az adatok szerint tavaly a felsőfokú végzettségűek 85, a középfokú végzettséggel rendelkezők 77, míg az általános iskolát befejező pályakezdők 64 százaléka talált tartósan állást.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ez a cikk egy marhaság...nemsokára eljön az idő ,amikor feltolhatjátok magatoknak a diplomátokat,mert nem lesz aki termelő,szerelési munkát végez!!!Aztán majd kisírhatjátok egymás vállán magatokat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.