Lemondott posztjáról Petr Krcál cseh munkaügyi és népjóléti miniszter kedden, miután meggyanúsították őt azzal, hogy plágiumot követett el egyetemi diplomamunkájában.

A Seznam.cz hírportál értesülései szerint

Krcál diplomamunkájának legalább 14 százaléka mutat teljes vagy lényeges egyezést egy hasonló témájú korábbi diplomamunkával.

Petr Krcál immár az Andrej Babis vezette új cseh kormány második minisztere, aki plágiumvádak miatt kénytelen távozni hivatalából. Krcál újságíróknak elmondta: sokat dolgozott diplomamunkáján, és ha hibázott, azt nem szándékosan tette. Nem akar terhére lenni sem a kormánynak, sem pártjának, ezért lemond hivataláról.

A múlt héten Tatána Malá igazságügyminiszter volt kénytelen hasonló probléma miatt lemondani bársonyszékéről.

Malá, aki az ANO mozgalom tagja, mindössze 13 napot töltött hivatalában, Krcál egy héttel többet.

Jan Hamácek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke bejelentette, hogy a párt Krcál helyére Jana Malácovát jelöli miniszternek.

Jana Malácová a tárca családpolitikai osztályvezetője volt eddig, s így jól ismeri az előtte álló feladatokat. Hamácek közölte, hogy a döntésekről már tájékoztatta Andrej Babis miniszterelnököt, aki tudomásul vette a történteket. Krcál és Malácová is a szociáldemokrata párt tagjai.

A tavaly októberi választáson győztes ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alakította koalíciós kisebbségi kormányt az államfő június végén nevezte ki, a kabinet a múlt csütörtökön kapott bizalmat a parlamenti alsóházban.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Ugyan,jöjjön ide,itt a legbecsületesebb ember lehetne a parlamentben. Ráadásul nem lennének
nyelvi nehézségei sem,hiszen ezek is csehül beszélnek velünk,amikor közlik az éppen
esedékes további sarcok mértékét,hatályát-akár visszamenőlegesen,akár megelőlegezve.
Attól függően,kinek milyen reggelről a vizelete,a bán épp melyik csapatot vette kegyeibe.
Jozefina
Megint bukni fog a Babis kormány??!! Állítólag ő sem makulátlan??!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.