A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából rendkívül fontos a magyar-izraeli gazdasági együttműködés sikere – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jeruzsálemben.

Szijjártó Péter Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos izraeli látogatása alkalmával tárgyalt Cahi Hanegbi regionális együttműködési ügyekért felelős miniszterrel, valamint Juvál Rotem izraeli külügyminisztériumi főigazgatóval.

A megbeszéléseiről beszámolva a külügyminiszter azt mondta, hogy Izrael az egyik elsőszámú helyszíne a világon azoknak a fejlesztéseknek, kutatásoknak, amelyek meghatározzák az innovatív autóipar jövőjét, amely már az önvezető autókra, az elektromobilitásra és a mesterséges intelligencia mindennapi használatára alapul – magyarázta a miniszter.

Szijjártó: Magyarország energiabiztonsága szempontjából is fontos Izrael

Szijjártó azt mondta, hogy folytatni akarják a tavaly megkezdett, sikeres innovációs együttműködést, amelynek keretében egy kétmillió eurós közös innovációs alapot hoztak létre, amelyből tavaly hét közös, magyar-izraeli kutatás-fejlesztési, innovációs projektet támogattak. Idén szeretnék ötszörösére emelni az alap költségvetését.

Szijjártó Péter kitért rá, hogy kiemelt jelentősége lesz a kétoldalú gazdasági együttműködésnek Magyarország energiabiztonsága szempontjából is. Az izraeli partok mentén felfedezett 800 milliárd köbméternyi gázvagyont tartalmazó mező, amelyből az energiahordozó szállításának egyik útvonala Közép-Európába fog vezetni, így 2024-2025-től realitásként lehet számolni az energiaellátásunk biztonsága szempontjából az izraeli gázzal is – mondta a külügyminiszter.

Cikk- és címlapkép: KKM

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
@RonaGyuri: Deeehogy! Kútbaeasett a román gázlehetsőg, most egyszere fontos lett a narancsosoknak, az izraeli gázmező, hogy valamelyest lazuljon az ország a Nagy (orosz) Gazdától! A lengyelekek már az amikkal kötöttek szerződést!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@tulipan: de az izraeliek felső határ nélkül tudnának 7 ill. 9-ágú gyertatartókat
szállíatani,a román gáz kiesésének kompenzálására! ;-))
tudode
Micsoda ERŐFESZÍTÉSÉBE kerül az EGYENSÚLY valamennyire való fenntartása EZEKKEL a szakbarbárokkal, akik nem tesznek mást, csak TÜZET OLTANAK kilencedik éve a IV. ipari forradalom idején, amikor "csak" a kiművelt emberfők "lennének" képesek HALADNI A KORRAL!!
.
Valójáan "voltak/annak", csak azt nem tudni mi a csodának annak figyelembevételével, hogy a jobboldali érzelmű SZAKEMBEREKRE sem hallgatnak, MENNEK a saját, lejárt lemezű, szakbarbár koponyájuk után!
.
------- Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
https://24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-la...
.
----- Gazdaságélénkítő javaslatok az MNB-től
https://www.youtube.com/watch?v=NvcZZgRgKQA...
.
EZEK fel sem tudják fogni, hogy a 16 évi kormányon, és ellenzékben BAROMKODÁSUKKAL az ország TÖRTÉNELMI ESÉLYÉT baltázták el, miközben RÁZZÁK A RONGYUNKAT!

.
solidedge
A Pumped Gapó-díjas külügyminiszterünk a tőle elvárható színvonalat hozta.
Nessy
Ugyan már! Orbán is meg Szijjártó is, ha véletlenűl valahova meghívják, előadja , hogy milyen fontos számunkra az illető, mint stratégia partner, és a rohamosan növekvő gazdaságunk, tudásunk , mindenben támogatja őket!
Mindegy, hogy a jegesmedvékkel, vagy a hegyi gorillákkal találkoznak!
kokopelli
@Nessy: Ő mint a kisegér,ami képes akár még az elefánt mellett "dübörögni"!
..a csórikám! Már lassan azokat a scheggeket kell számolni,amelyeket még nem
nyalt ki!Kevesebb a meló!! ;-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél