Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére – jelentette be Sonny Perdue mezőgazdasági miniszter kedden egy telekonferencián.

A tárcavezető közölte, hogy a segítséget azoknak a gazdáknak adják, akik nehéz helyzetbe kerültek – a miniszter megfogalmazásában – "a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák" miatt. Az agrárminiszter ezzel a Trump-kormányzat által foganatosított védővámok nyomán az amerikai portékákra kivetett kínai, kanadai mexikói és európai uniós védővámokra utalt.

12 milliárd dolláros segélyt ad a gazdáknak Trump a védővámok miatt

Fotó: pixabay.com CCO

Sonny Perdue leszögezte: a támogatást háromféle módon nyújtják: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével. "A ma meghirdetett program határozott kiállás amellett, hogy más nemzetek nem hatalmaskodhatnak a mi mezőgazdasági termelőink felett azért, hogy az Egyesült Államokat meghátrálásra késztessék" – jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta azt is, hogy az állami támogatás "rövidtávú megoldás", és csak addig tart, amíg az Egyesült Államok és partnerei között nem születik hosszú távra szóló kereskedelmi megállapodás.

A miniszter közölte azt is, hogy a tárca számításai szerint az amerikai portékákra külföldön kivetett vámok miatt eddig 11 milliárd dolláros kár érte az amerikai gazdákat.

A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek. Az élelmiszer-felvásárlás és -forgalmazás keretében a szövetségi agrárminisztérium gyümölcsöt, csonthéjasokat, rizst, marha- és sertéshúst, valamint tejtermékeket vásárol fel közvetlenül a farmerektől, majd az árut szövetségi élelmezési programokhoz használja fel. A kormányzati program harmadik eleme pedig az amerikai mezőgazdasági termékek kereskedelmének előmozdítása. A kormány anyagi erőforrásokat biztosít új külföldi piacok felkutatásához.

Sonny Perdue hangsúlyozta: a kormányzati terv végrehajtásához nincs szükség a kongresszus jóváhagyására, mert egy, még az 1929-es nagy gazdasági világválság idején elfogadott törvény lehetőséget teremt rá.

Donald Trump elnök a héten a középnyugati agrárállamokban tesz látogatást. Kedden Missouriban járt, majd Illinois és Iowa államokba látogat. Az NBC televízió pár héttel ezelőtt sugárzott riportja arról tanúskodik, hogy a középnyugati farmerek bizalma a termékeikre bevezetett külföldi védővámok ellenére sem ingott meg az államfőben.

A republikánus törvényhozók első megnyilvánulásai azonban negatívak voltak. Ron Johnson wisconsini republikánus szenátor például úgy nyilatkozott: az Egyesült Államokban "szovjet típusú gazdaság van kialakulóban, ahol komisszárok döntenek majd arról, ki kaphat felmentést, és ki juthat előnyökhöz". John Thune dél-dakotai republikánus szenátor szerint "először meg kellene kérdezni az adófizetőket is, mielőtt csekkeket osztanak a farmerek között". Ben Sasse nebraskai republikánus törvényhozó pedig úgy vélekedett, hogy a kormány "aranymankókat" ad a farmereknek.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem ad lofaszt se a vitorlashaju: kizarolag atcsoportositja a GDP mezogazdasagra fordithato osszegeit.

De azt valahonnan el kell venni, mert nem hinnem, hogy akar csak egy dollart is a sajat vagyonabol aldozna erre a celra...

Tehat pillanatokon belul ki fog derulni me'g a kevesbbe ertelmes amerikaiak szamara, hogy a gazdasaguk szelsebesen belterjesedik, es valik torekennye: ha nem lesz huzoagazat, akkor a kevesbbe teljesitoket nem lehet semmibol sem finanszirozni, esetleg csak tobb adobol...Vagyis generalja az adoemelest, csokkenti a piaci valasztekot, viszont rongalja a sajat hazaja belbiztonsagat is...

Erdemes volt ot bevalasztani elnoknek... Gratula a mindenhol fellelheto Isten barmainak...
Jozefina
Bukta lesz ebből Trump bácsi!!!?? A helyzet fokozódik??!!
sokanvagyunk
"a megtorlásként hozott törvénytelen vámtarifák" - törvényes csak az lehet, amit ő böfög ki magából?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.