Egyre nagyobb probléma a bevándorlók elhelyezése a különböző országokban.

Kis-Benedek József az M1-en azt mondta, hogy problémát okoz, hogy nincs egységes megoldás. Egyik ország sem szeretné, hogy nála helyezzék el a menedékkérőket – tette hozzá.

Nincs hova menniük a menedékkérőknek

A kitoloncolásuk is nehezen megy, mivel a menekültek nem akarnak visszatérni az országukba, és papírjaik hiányában a célországok is tiltakozhatnak visszafogadásuk ellen – hívta fel a figyelmet. Ezzel együtt a szakértő úgy véli, a menekültek visszaküldése csak megegyezés, politikai szándék, szervezés és logisztika kérdése.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Győzött. Elnyűtt fejjel, de elégedetten jelentette be a híveinek a miniszterek elnöke, hogy győzött. Lepofozta az egész Uniót fél kézzel, osztotta a pofonokat és a saller nevű dolgot, de most végre lehet ünnepelni, meg lehet nyugodni. Azaz nem, nem lehet megnyugodni, továbbra is éberség és kitartás. Bármi inkább, mintsem elkezdjen gondolkodni az, akinek van mivel.
Kötelező kvótáról már nagyon régen nincsen szó. Ez csak a magyar propagandagépezet terméke, ők tartják életben a hívek zavaros fejében a korlátlanul az országra zúduló gyilkos migránsok vízióját. Szó sincs arról, hogy az Unió vezetői pelyhes szárnyú kisangyalok gyülekezete és merő jóságból, hogy ne mondjam, önzetlenségből gondolják, hogy összefogás – szolidaritás – kell. Mindegyik a saját országa érdekeit védi, nagyon helyesen. Csak éppen akinek erősebb az IQ-ja, mint a szemöldökcsontja, az tudja, hogy egy közösség mindig erősebb és ellenállóbb, mint annak egyes tagjai külön-külön. Sőt, még azt is tudja, hogy összefogással sokkal több mindent el lehet érni, mint akkor, ha mindenki maga hadakozik. Ennyire nagyon egyszerű. Nekünk meg marad az, hogy a vezér zavaros szemekkel belenyöszörög az arcunkba és bejelenti, hogy győzött, a propagandisták pedig gőzerővel hirdetik, hogy a főnök győzött. Nem győzött. Csinálja, amit a többség elhatározott, mert különben nincs támogatás, támogatás nélkül fejre áll az ország, Orbán pedig öt perc alatt bukik. De még így is gáz van, messziről bűzlik. A nem létező gazdasági válság meghirdetése, a romló forint árfolyam és az egyre inkább a belső ellenségre koncentráló propaganda (liberálisok, baloldaliak, tudósok, művészek, melegek) azt vetíti előre, hogy súlyos gazdasági gondok jönnek. Olyan megszorítások várhatók, amit nehéz lesz a migránsokra fogni. Ezért nincs más hátra, mint előre kijelölni, ki tehet arról, hogy nem lesz bözsiuti karácsonyra. A többi mese, némi felhabosított fekáliával.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Én úgy gondolom, hogy két nagyhatalom és felbujtóik állnak a menedék áradat mögött!!! Egyetlen céljuk tönkre tenni az EU-t. Vajon miért nem mennek más országokba annyian, mint az EU-ba???
kripton
@Eriksson: Ezzel a maszlaggal akkor gyere, ha majd az USA visszadja Észak-Amerikát az indiánoknak.
Eriksson
@kripton: Van benne valami. Látod, a fehér felsőbbrendű európaiak akárhová tették be a lábukat, pusztulás és nyomor járt a nyomukban. Ott is az angolok, franciák jártak az élen, délen meg a spanyolok, portugálok.
De a kelet-európaiak, akiknek most a nyakukba akarják lőcsölni a "menekülteket" sehol sem voltak ezek között. Tehát egyék meg amit főztek, nélkülünk.
Eladott Ország
Győzött. Elnyűtt fejjel, de elégedetten jelentette be a híveinek a miniszterek elnöke, hogy győzött. Lepofozta az egész Uniót fél kézzel, osztotta a pofonokat és a saller nevű dolgot, de most végre lehet ünnepelni, meg lehet nyugodni. Azaz nem, nem lehet megnyugodni, továbbra is éberség és kitartás. Bármi inkább, mintsem elkezdjen gondolkodni az, akinek van mivel.
Kötelező kvótáról már nagyon régen nincsen szó. Ez csak a magyar propagandagépezet terméke, ők tartják életben a hívek zavaros fejében a korlátlanul az országra zúduló gyilkos migránsok vízióját. Szó sincs arról, hogy az Unió vezetői pelyhes szárnyú kisangyalok gyülekezete és merő jóságból, hogy ne mondjam, önzetlenségből gondolják, hogy összefogás – szolidaritás – kell. Mindegyik a saját országa érdekeit védi, nagyon helyesen. Csak éppen akinek erősebb az IQ-ja, mint a szemöldökcsontja, az tudja, hogy egy közösség mindig erősebb és ellenállóbb, mint annak egyes tagjai külön-külön. Sőt, még azt is tudja, hogy összefogással sokkal több mindent el lehet érni, mint akkor, ha mindenki maga hadakozik. Ennyire nagyon egyszerű. Nekünk meg marad az, hogy a vezér zavaros szemekkel belenyöszörög az arcunkba és bejelenti, hogy győzött, a propagandisták pedig gőzerővel hirdetik, hogy a főnök győzött. Nem győzött. Csinálja, amit a többség elhatározott, mert különben nincs támogatás, támogatás nélkül fejre áll az ország, Orbán pedig öt perc alatt bukik. De még így is gáz van, messziről bűzlik. A nem létező gazdasági válság meghirdetése, a romló forint árfolyam és az egyre inkább a belső ellenségre koncentráló propaganda (liberálisok, baloldaliak, tudósok, művészek, melegek) azt vetíti előre, hogy súlyos gazdasági gondok jönnek. Olyan megszorítások várhatók, amit nehéz lesz a migránsokra fogni. Ezért nincs más hátra, mint előre kijelölni, ki tehet arról, hogy nem lesz bözsiuti karácsonyra. A többi mese, némi felhabosított fekáliával.
Eladott Ország
@Eriksson: Gyarmatosítók alapján történő migránsok elosztása egy megfontolandó jó szempont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.