A népszavazás jogellenes kiírása kerüljön be a spanyol büntetőtörvénykönyvbe – ismertette a megújuló spanyol konzervatív Néppárt (PP) egyik első tervezett parlamenti javaslatát Pablo Casado pártelnök csütörtökön Barcelonában.

A tisztségre öt nappal ezelőtt megválasztott vezető hangsúlyozta: pártja számára prioritás Spanyolország egysége és annak védelme, élen kívánnak járni a függetlenségi törekvésekkel szemben.

Mint mondta, rendelkezni kell a hatékony védelmi mechanizmusokkal ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek meg a tavalyi év eseményei.

Érvelt amellett, hogy Katalóniában "véget kell vetni a haragnak", vissza kell állítani az egyetértést, a törvény tiszteletét.

A politikus Barcelonában jelentette be a Néppárt új vezető tisztségviselőinek névsorát, hangsúlyozva, hogy a helyszínválasztás nem véletlen.

"A PP visszatért Katalóniába" – fogalmazott, és erősebb néppárti jelenlétet ígért az autonóm közösségben.

Beszélt arról is, hogy a jövő évben esedékes önkormányzati választásokon az alkotmányos rendet támogató pártoknak meg kell szereznie Barcelona vezetését.

A pártelnök bejelentette: Teodoro García Egea a PP új főtitkára, azaz második embere, aki elnökjelölti kampányát vezette.

A spanyol parlament alsóházában a néppárti frakció irányítását Dolors Montserrat, volt egészségügyi miniszter veszi át. A felsőházban pedig Ignacio Cosidó tölti be ugyanezt a tisztséget.

A PP tisztújítására azért került sor, mert Mariano Rajoy 14 év után lemondott a PP elnökségéről, miután egy, a pártot érintő korrupciós bírósági ügy miatt a parlament megvonta a bizalmat tőle és kormányától június 1-én.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.