Nagyjavítás közben felrobbant egy vízerőmű turbinája a nyugat-boszniai Bihac mellett, hárman életüket vesztették, egy ember pedig súlyosan megsérült – közölte az N1 boszniai hírcsatorna csütörtökön.

Nagyjavítás közben felrobbant egy vízerőmű turbinája Boszniában, hárman meghaltak

A robbanás kora délután történt. A dolgozók éppen nagyjavítást végezetek az egyik turbinán.

Adnan Beganovic, a rendőrség szóvivője elmondta: a rendőrök és a tűzoltók a helyiségből kimentettek egy dolgozót, akit életveszélyes sérülésekkel kórházba szállítottak.

Az üzemben, amelyet elárasztott a víz, három holtestet is találtak – közölte a szóvivő, majd hozzátette: mindhárom ember a vállalat alkalmazottja volt.

Az Una Kostel Vízerőmű 1952-ben kezdte meg működését. Ez volt a második vízerőmű, amit Boszniában építettek a második világháború után, és a területen máig az egyetlen. 1988 és 2001 között korszerűsítették.

Jelenleg is terveznek bővítési célú és helyreállítási beruházásokat az erőműben. A 16,2 millió euró értékű projektről még 2014-ben született döntés. A beruházás 2020-ban kezdődik meg.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay,con

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nagyon rég tanultam a vízturbinákről, de egy vízturbinában, ami a forgómozgás által termel energiát, mi a bánat tud felrobbanni.
Egy Kaplan-turbina a felülről rázúduló víz mozgási energiája révén forgatja a turbinalapátokat és ez hajtja meg a generátor (szintén nincs benne tűz- és robbanásveszélyes anyag), ami aztán terhelési időben a hálózatot táplálja. Kisebb igény esetén (ha nem ejtőrendszerű a turbina), akkor az így termelt árammal ismét felszivattyúzzák a vizet, ami ismét rázúdul a turbina lapátjaira.
Jól emlékszem? Akinek frissebbek az emlékei, írjon...
Csizmás Kond
...hájasseggű hülyefirkász...fogalma sincs csak ír...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.