Újabb medvetámadás történt vasárnap reggel a székelyföldi Tusnádfürdőn, két ember kórházba került, egyikük műtéti beavatkozásra szorul. Csoda, hogy a két férfi túlélte, hogy a feldühödött anyamedve nekik rontott. A medve, amely a bocsait védte, komoly sérüléseket okozott áldozatainak.

"A rendőr nem segített" – Megszólaltak a tusnádfürdői medvetámadás túlélői – kukába szorult bocsait védte a megvadult, kétségbeesett anyamedve – videó

Fotó: facebook.com/vadkarok

Ahogy korábban mi is megírtuk, két embert is csúnyán megsebesített Tusnádfürdőn egy anyamedve, amelyik három bocsával együtt kószált a településen.

A szekelyhon.ro portál közlése szerint egy medve megtámadta a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat 28 éves tagját, aki a vasútállomás irányába haladt, illetve az áldozat segítségére siető 27 éves férfit. A két fiatalt a mentőszolgálat a csíkszeredai sürgősségi kórházba szállította. Az ügyeletes sebészorvos szerint

a barátján segíteni próbáló férfinak mély sebei vannak, műteni kell: a medve gyakorlatilag kiharapott egy darabot a bal mellkasából.

A másik áldozatnak a vállán és a fülén vannak sérülései, őt a fertőző részlegre utalták.

A két túlélővel Hargita megye Tanácsának elnöke készített videóinterjút. A férfiak azt mesélték, hogy a medve teljesen meg volt bolondulva, körbe-körbe rohangált.

Egyikük elmondta, hogy amikor meglátta az anyamedvét,

hallotta, ahogy a bocsok valahol sírnak. Próbálta elkerülni az állatot, de az 60 méterről is utánafutott, és megtámadta.

A Hargita megyei csendőrség vezetője az Agerpres hírügynökségnek elmondta:

vasárnap reggel a 112-es segélyhívószámon jelezték, hogy két medvebocs az állomás melletti szeméttárolóba szorult, de mire a csendőrök kiértek, egy helyi lakos már kiengedte a bocsokat, azok anyjukkal együtt visszatértek az erdőbe.

A csendőrparancsnok szerint

nem kizárt, hogy a bocsok miatt ideges anyamedve támadott a két férfira.

A székelyföldi medvehelyzetről tudósító oldalon meg is jelent egy videó arról, ahogy az anyamedve egyre idegesebben próbálja kiszabadítani a medvebiztos kukákba beszorult két bocsát Tusnádfürdőn. Közben hallani azt is, ahogyan a bocsok bentről kétségbeesetten bőgnek.

Valószínűleg ez ingerelhette fel annyira a medvét, hogy vasárnap reggel megsebesítette a két helyi férfit

- írja a 444.hu.

Az idén már négy embert támadott meg a medve a székelyföldi fürdővárosban, néhány napja pedig Böjte Csaba ferences szerzetes alapítványának tusnádfürdői gyermekotthonába is betört egy medve:

leszakított egy ajtót, és fagylaltot és zöldséget evett egy hűtőládából.

A lakosok petíciót intéztek a környezetvédelmi minisztériumhoz, amelyben azt írták: veszélyeztetve érzik magukat a város utcáin, ahová legalább húsz medve jár be rendszeresen – írja az MTI.

Forrás: Blikk, 444.hu, szekelyhon.ro

Fotó:  facebook.com/vadkarok

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Az a baj, hogy nekik nem terítettek asztalt, csak a pohosnak. Inkább neki kellene kukázni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ja kérem, a medve is ember. Nem kéne a közelében posványosi heppeningeket és buzdító szónoklatokat tartani határontúli politikusoknak. Meghallgatja, aztán kijön belőle a román nacionalizmus, aminek ez lesz az eredménye.
A román medve nem játék. Az cselekszik...
Clavigo
Orbán elvtárs beleqrta az " ideget " ??
Veleda
El kellene dönteni, hogy a tusványosi terület kié? az embereké, vagy a medvéké? Ha nincs meg a vadállatok élettere, akkor odamegy, ahol élelmet talál. Nagyon sajnálom a fiatalembert, de meg kell hallgatni a medvéket is.
Macskaszem
Valahogy meg kellene oldani ezt a dolgot, mert hát csóri medve is csak áldozat, még ha nem is sérült meg. Ő az emberek áldozata, elvették a természetes életterét.
3dwhite
Azt se tudja mondani, hogy bocs. A medve.
namihami
Lenne még egy észrevételem. Tessék mondani, annak a posztos rendőrnek mit kellett vagy állott volna módjában tenni. Van nála (talán-nem tudom) egy pisztoly, amivel mit csinálhatott volna a bocsait védő medvével szemben? Ha rálő, az anyamedve csak dühösebb lesz tőle. Méginkább bevadul és akkor a két (három) megtámadott biztos a hűtőben végzi. Pisztollyal egy medve ellen? Igen, damillal a cápa-támadás kivédése érdekében, mi?
Sámannus
Az a baj, hogy nekik nem terítettek asztalt, csak a pohosnak. Inkább neki kellene kukázni.
Csizmás Kond
@Veleda: ...tényleg, miért nem mész oda és hallgatod meg őket ?...:)
Amúgy már nagyon rég el van döntve nem csak ott, hogy egy emberek által lakott területen szabad-e kószáljon vadállat vagy nem...képzeld a helyükbe magadat...
karma1
Azert a rendornel csak volt egy walkie-talkie amin hivhatott volna erositest + egy allatorvost, aki altatolovedekkel kilohette volna az allatot.
A rendor - ha nem a fejet vagy a szivet talalja el, akkor igencsak nagy bajba kerulhetett volna egy olyan lovessel, ami csak megsebesitette volna az allatot.
Valamilyen egyensuly tutira felbomlott, hogy a medvek rendszeresen betornek lakott teruletre. Jopofa dolog a puhos allatvadito dumajara poenkodni egyet, de ez az ott eloknek valoban nem lehet egy egyszeru kerdes. Plane ha meg allatvedoket is kapnak a nyakukba, akik mondjuk Bukarestbol, egy irodahazbol alkotott torvennyel meghiusitanak a medvek letszamanak szabalyozasat.
Annakidejen volt baratnom, aki Veszpremben egy uj lakotelepen lakott, amit rendszeresen latogattak a rokak a kitett hatalmas szemeteskontenerek miatt. Nem is egyesevel jottek, hanem csoportosan, neha 3-4 allat is jott egy-egy ejszaka. A kutyasok mar nem mertek este setaltatni a kutyajukat a parkban, mert persze a kutya azonnal rarepult volna a rokakra, mar csak a vadszaguk miatt is, - ez meg a nem-vadasz kutyakat is megorjitene'...
Persze, lehet vedeni az allatokat, de talan megsem az emberekkel szemben, legalabbis nem az emberek lakohelyen es az ottani lakosok karara...
Grafix69
Biztos ,hogy nem ez az első eset amikor a mackók bejárnak falatozni . Miért nem alkalmaznak valakit aki pl nyáron meg télen ott járkál a településen mondjuk hajnalban meg este felé , kábító lövedékkel a mackók miatta ?
Veleda
@Csizmás Kond: @Pegero: Úgylátom, az okosak már kitalálták a megoldást, nekem nem kell odamenni és rendet csinálni. Annak a sok forró fejü hőzöngőnek nem kell az erdőbe kvadozni, meg hangoskodni ha egyszer tudva tudják, hogy arra felé medvék is laknak. A medvéket el kell szállítani biztonságos helyre ahová az emberi kéz még nem tette be a lábát.
Pegeró, nyugodtan kezdheted a fára mászást, mutast meg hogyan kell??? Oszt ott is maradhatsz:))
verőce21
Az augusztus nagyrészét évek óta mindig a mecseki telkemen töltöm. Egy hűvös, patakos völgyben, ahol nem kell felforrni a hőségtől, sőt néha még fűteni is kell éjszakánként.
Hajnalban és estefelé, minden áldott nap lejárnak a hegyről az őzek a patakra inni, a telkemen keresztül. Öten-hatan jönnek, akkor behúzódok, nem zavarom őket. Végülis én megyek a területükre, vannak íratlan szabályok, amit ember és állat között is be kell tartani.
De etetni soha nem kell őket. Télen arra vannak vadetetők.
Ha az érintett településeken betartanák a hulladékkezelés módját, nem adódnának ilyen gondok.
verőce21
Az őzekkel nem kell helyet cserélnem, mert azonos az életterünk.
"Közép-Európában az õzet nyugodtan sorolhatjuk az embert követõ fajok közé, hiszen a legkülönbözõbb kultúrtájakon, még a nagy, városi parkokban is sikerrel megtelepedett."
Valamit rosszul értelmezel! @Pegero:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.