Világszerte jelentősen javult a hajózás biztonsága az elmúlt tíz évben, de az éghajlatváltozással új veszélyek jelenhetnek meg – derül ki az Allianz idei biztonsági és hajózási jelentéséből, amely a 100 tonnatartalom feletti hajózási káreseményeket összesíti.

A hajózást is fenyegeti az éghajlatváltozás

Fotó: Pixabay cco

A német biztosítótársaság keddi közleménye szerint az elmúlt tíz évben 38 százalékkal csökkent a tengeri nagyhajókat érintő balesetek száma. Tavaly 94 nagyhajó semmisült meg, 4 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, közülük 53 teherszállító hajó volt. A halász- és utasszállító hajókat érintő káresemények éves összehasonlításban csökkentek.

A jelentés a balesetek negyedéért a rossz időjárást okolja

A nagy forgalom és a biztonsági hiányosságok mellett ez a legfőbb oka annak, hogy a tájfunnal gyakran sújtott délkelet-ázsiai vizeken következett be a hajózási káresemények harmada.

A változó éghajlat miatt új útvonalkockázatok alakultak ki: bizonyos térségek hajózhatóvá váltak, másutt viszont nőtt a jégveszély, a Jeges-tengeren és az észak-atlanti vizeken pedig a gyorsan változó körülmények fenyegetik a hajókat.

Továbbra is jelentős emellett az emberi mulasztások hatása, az új technológiák megjelenése pedig erősíti a kiberbiztonsági kockázatokat – olvasható a közleményben.

A legénység nélküli hajók elterjedése emiatt egyelőre nem korlátlan, de a drónok és a merülő szerkezetek jelentős mértékben javíthatják a hajózás biztonságát – tették hozzá.

Az új eszközöket a szállítmányt tartalmazó tartályok ellenőrzésére, a kalózok követésére, a megfeneklett hajók állapotának vagy a kibocsátott szennyezés felmérésére is lehet használni a közlemény szerint. Megjegyezték, hogy a hajózás világszerte annyi káros anyagot bocsát ki, mint Németország, ezért az ágazat törekszik ennek csökkentésére.

A közlemény idézi az Allianz Global Corporate & Specialty (AGSC) hajókért és hajózásért felelős globális termékvezetőjét, aki az új technológiák fedélzeti alkalmazása miatt változásra számít a tengeri káresemények körülményeiben. Baptiste Ossena egyre több kárigényre számít kiberbiztonsági események vagy technológiai hibák miatt – írták.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..." hogy a hajózás világszerte annyi káros anyagot bocsát ki, mint Németország,"...

..."A legénység nélküli hajók elterjedése emiatt egyelőre nem korlátlan,"...

itt tartunk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.