Csaknem 700 ezer elutasított menedékkérőt tartanak nyilván Németországban szerdán ismertetett kormányzati adatok szerint.

Csaknem 700 ezer elutasított menedékkérőt tartanak nyilván Németországban
Fotó: Pixabay

A Németországban tartózkodó külföldi állampolgárok nyilvántartásában (AZR) 2018. június 30-án 689 970 olyan személyről voltak adatok, akiknek menedékjogi kérelmét jogerősen elutasították – áll egy kormányzati kimutatásban, amelyet a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) frakciójának írásbeli kérdésére állítottak össze.

A szövetségi belügyminisztérium által készített válaszban kiemelték: az AZR-ből rendszerint nem törlik a menedékjogi kérelem elutasítására vonatkozó adatot, akkor sem, ha a menedékjogi eljárást már sok éve folytatták le és az illető időközben jogosultságot szerzett a németországi tartózkodásra, például úgy, hogy az Európai Unió polgára lett, és így szabadon letelepülhet Németországban.

Ezért az AZR-ben tárolt adat a menedékjogi kérelem elutasításáról

önmagában nem jelenti azt, hogy az illető jogalap nélkül tartózkodik Németországban

- áll a Bundestag honlapján is elérhető dokumentumban, amelyről a kormány menekültpolitikájának erőteljes bírálatára összpontosító AfD-hez közel álló Junge Freiheit című hetilap számolt be a hírportálján szerdán.

Az adatbázisnak az írásbeli válaszban kiemelt jellemzője lehet a magyarázata annak, hogy az elutasított menedékkérők kimutatásában

szerepel például 12 258 lengyel állampolgár, 7101 román állampolgár, 3862 horvát állampolgár, 3325 bolgár állampolgár és 1590 magyar állampolgár is.

A legnagyobb csoportot a török állampolgárok alkotják 81 450 fővel. A második helyen az afganisztáni állampolgárok állnak 75 643 fővel, a harmadik helyen pedig a koszovói állampolgárok 70 932 fővel. Utánuk a szerb állampolgárok csoportja következik 51 972 fővel, majd az irakiaké 28 861 fővel. Nagyobb – 10 ezer főt meghaladó – csoportot alkotnak mások mellett az oroszországi, a macedóniai és a bosznia-hercegovinai állampolgárok is.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ez a fotó sértő és gusztustalan! Azt sugallja, hogy minden menedékkérő fekete bőrű.
Manhattan
Ez a fotó sértő és gusztustalan! Azt sugallja, hogy minden menedékkérő fekete bőrű.
wagabund
..."Csaknem 700 ezer elutasított menedékkérőt tartanak nyilván Németországban"...

majalófasz van? "ezek" mehetnek a keleti blokkba?
Jozefina
Tán az anyaországba vissza kellene vinni őket és egy időre kitiltani őket!!!
fekete
Vege a Germa'noknak.Ilyenekel van teli germania. Igaz itt E,Amerikaban is a legtobb Germanak
Fillipino,vagy Saigoni felesege van.Fehe'r? Ezek utan majd ,jonek a kinta,kunta szinuek.
Pálinkás Pál
@Manhattan: Igazad van, van köztük jócskán muszlimbarna is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.