Több ízben dulakodás alakult ki pénteken Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember, köztük három csendőr orvosi ellátásra szorult.

Több tízezren tüntettek Bukarestben a kormány ellen, könnygázzal oszlattak a rendőrök
Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban (néhány százan) jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet. A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat, és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.

Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg. Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médiumok pedig több mint százezerre becsülte.

A Vicotira-téren pénteken órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. A csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra.

A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt.

Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben 8 ezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron 9 ezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.

A román diaszpóra tüntetése Bukarestben pénteken késő este sem ért véget, bár a résztvevők száma csökkent valamelyest, a jelek szerint sokan egész éjszaka a kormány székháza előtt akarnak maradni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Horizont: Mondod, ne essünk. Nem veszed észre, hogy te ugrálsz át a ló egyik oldaláról a másikra? Sőt, nincs is egyik oldala csak a másik, ahol aztán minden ott van, ami belefér a 2000 karakterbe.
Horizont
@Eriksson: Na jó akkor engedjük el egymást :)
Jozefina
A románok kemény fejűek és előbb-utóbb elzavarják a korrupt vezetőket!!!?? Ennyiben különbek tőlünk!!
Shikari
Most aztán az összes liberális Orbán kergetést vizionál pedig az aberrált liberálisokat hamarabb megfuttatják a tüntetők a prájdoló buzikkal együtt. Magyarországnak hányingere van a liberális csürhétől.
durbincs
A Picsogók hazájába meg helyzet van ? azt most ott hol a demokráci ? picsogók ?
durbincs
@Jozefina: mért maga ott lakik ? s ismeri őket , ? mert ők Bizánctól kapták a keresztet ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél