Több ízben dulakodás alakult ki pénteken Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember, köztük három csendőr orvosi ellátásra szorult.

Több tízezren tüntettek Bukarestben a kormány ellen, könnygázzal oszlattak a rendőrök
Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban (néhány százan) jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet. A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat, és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.

Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg. Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médiumok pedig több mint százezerre becsülte.

A Vicotira-téren pénteken órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. A csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra.

A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt.

Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben 8 ezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron 9 ezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.

A román diaszpóra tüntetése Bukarestben pénteken késő este sem ért véget, bár a résztvevők száma csökkent valamelyest, a jelek szerint sokan egész éjszaka a kormány székháza előtt akarnak maradni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Az aranyajtók rejtekében A román diktátor hétköznapjai"
youtu.be/omz2wxjyCBM

A románok vérrel kiharcolták a demokráciát. Jobban meg is becsülik, mint mi, akik ajándékba kaptuk 89-ben és eltékozoltuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Horizont: "Már régen különbek nálunk.."
Ennyire nem gyűlölheted a magyarokat.
Macskaszem
A románoknak van vér a pucájába, nem ilyen lekvárok, mint mi. Orbánt már rég megnyuvasztották volna. Ott jelenleg is elítélnek politikusokat korrupció miatt, mert nincsen Poltpéterük, aki elsikálja.
Eriksson
@Horizont: Nem kell szeretni mindenkit, na de gyűlölni?
Egyetlen esetet említs, ahol köpködtem volna valamelyikőtökre az Orbán fóbiátok miatt. És egyetlen esetet említs, ahol Fidesz propagandát folytattam volna.
Ennyit az éleslátásodról, melynek híján vagy. Szerinted minden szép, minden jó, ami szembe megy a magyar érdekekkel. Minden, ami magyarellenes.
Továbbiakban nincs mit magyarázkodnom, inkább te nézz magadba.
Eriksson
@Horizont: Nem kell Orbán oldalán állnom, hogy felháborítson ez a sok magyarellenes megnyilvánulás.
És te vajon ki oldalán állsz, ha szerinted még a románok is különbek a magyaroknál?
Eriksson
@Horizont: Mondod, ne essünk. Nem veszed észre, hogy te ugrálsz át a ló egyik oldaláról a másikra? Sőt, nincs is egyik oldala csak a másik, ahol aztán minden ott van, ami belefér a 2000 karakterbe.
Jozefina
A románok kemény fejűek és előbb-utóbb elzavarják a korrupt vezetőket!!!?? Ennyiben különbek tőlünk!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.