Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok fontosabbnak tartja a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyét, mint kapcsolatát NATO-szövetségesével.

Erdogan nem igazán érti, hogy Amerika miért áll ki minden egyes állampolgáráért

"Rossz ötlet fenyegetésekkel megpróbálni térdre kényszeríteni Törökországot" – mondta a Fekete-tenger partján fekvő Ünyében tartott összejövetelen Erdogan.

"Szégyelljétek magatokat, szégyelljétek magatokat! Képesek vagytok feláldozni a NATO-n belüli stratégiai partnereteket egy lelkészért"

- háborgott a török elnök, az Egyesült Államokra utalva.

Az Egyesült Államok fontos katonai támaszponttal rendelkezik a dél-törökországi Incirlikben, amelyet jelenleg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni műveleteinek központjául használ.

A szokásos vád

A több mint 20 éve Törökországban élő Andrew Brunson észak-karolinai lelkipásztort a két évvel ezelőtti puccskísérlet után tartóztatták le, azzal vádolva, hogy támogatja az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmát és kémkedik az Egyesült Államok javára. Nemrégiben a börtönből házi őrizetbe helyezték, az amerikai kormány azonban a feltételek nélküli azonnali szabadon bocsátását követeli.

Donald Trump amerikai elnök pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében az elnök leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos, az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére, ami augusztus 13-án lép életbe.

Több mint egy héttel korábban Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, Abdülhamit Gül belügyminisztert és Süleyman Soylu igazságügyi tárcavezetőt, hogy nyomást gyakoroljon Ankarára Brunson tiszteletes szabadon bocsátása érdekében.

A török líra árfolyama a konfliktus hatására újabb történelmi mélypontra zuhant pénteken.

"Nekik dollárjuk van, nekünk pedig ott van Allah"

- hangsúlyozta Erdogan, felszólítva a törököket arra, hogy ne veszítsék el a fejüket az árfolyamnyomás miatt.

Az elnök egyúttal arra kérte a törököket, hogy tartsanak össze, és vásároljanak lírát rejtett arany- vagy valutatartalékaikon, hogy megnyerjék a "függetlenségi háborút".

"Fenyegetnek minket. Nem igázhatjátok le ezt a nemzetet fenyegetésekkel"

- mondta Erdogan az ünneplő tömeg előtt.

A török elnök leszögezte: Brunson ügyében ragaszkodik a törvényhez. "Eddig sem engedtük az igazság kérdésében, és ezután sem tesszük" – tette hozzá.

(MTI)

Fotó: Cem OKSUZ/Török elnöki sajtóiroda/AFP

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ahogy a dagadt törpe barátja, ő sem érti a polgári kultúrát! =))
RonaGyuri
ahogy a dagadt törpe barátja, ő sem érti a polgári kultúrát! =))
papa.49
Miért áll ki Amerika minden polgáráért???
Csak azért mert Amerikának FONTOS MINDEN POLGÁRA, ELLENTÉTBEN VELED SZAROS, GYILKOS PASA !!!
Rockxy
Ha összeszámolnánk az amerikai veteránokat, akik testileg megcsonkolva és/vagy lelki nyomorékként élnek, mert a gondoskodó hatalom oda van értük, meg a világuralomért...
Jozefina
Nem érti, mert nem is akarja!!! Egyáltalán egy NATO ország állampolgárát milyen alapon börtönöz be? Miért nem konzultál az adott ország vezetőive mielőtt ezt meg tenné??
advocat
Erdogan egy idióta. Tudhatná, hogy a jenkik - már csak azért is - ha kell megmozgatják akár a hatodik flottát is, vagy éppen közelben lévő haderőt. Jó! Még NATO-s, de már sok értelme nincs. Elmúlt a hidegháború és a fegyvezet is más. Szerintem már nincs rájuk akkora szükség. És ezt Trump ki is fogja mondani. Szerintem.
egyvandor
Előszőr tisztázni kellene ki áldozza be a kapcsolatot egy lelkész ügye miatt.
Mondjuk primitív aggyal az erdogán félék a mi pókhasu hordószónokunkkal egyetemben,sohasem fog ják tudni felfogni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.