Nem volt szervezője a pénteken kezdődött romániai tüntetéseknek, az összegyűlteknek semmilyen engedélyük nem volt, azért senkit nem lehetne felelősségre vonni – mondta Pászkán Zsolt, Románia szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a román kormány nagy önuralmat tanúsított, hogy nem akadályozta meg a demonstrációt. A rendezvényt két hónappal korábban szervezték, a "fantomszervező" később visszalépett – jelezte.

Pénteken a nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai szerveztek tüntetést korrupcióellenes jelszavakkal a bukaresti kormányépület előtt, a Dancila-kormány leváltását követelve. A sok tízezer tüntető közé provokátorok vegyültek, a csendőrség pedig órákon keresztül könnygázzal és vízágyúval próbálta megfékezni a rendbontókat, majd éjszaka erővel kiszorította a tüntetőket a térről.

Szombaton a bukaresti kormány székhaza előtti Victoria téren a szociálliberális kormány távozását követelő ellenzéki tüntetők gyűltek össze, ezúttal az ellen is tiltakozva, hogy a román diaszpóra előző napi kormányellenes megmozdulását a csendőrség erővel feloszlatta.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Soha nem lett volna változás a történelemben,ha mindig az uralkodó erőtől kellett volna engedélyt kérni, hogy kifejezzék az elégedetlenségüket az emberek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.