Immár a harmadik egymást követő napon is folytatódtak az ellenzéki tüntetések Bukarestben a kormánypalota előtti Victoria-téren, ahol vasárnap is mintegy tízezren követelték Viorica Dancila szociálliberális kormányának lemondását, és a büntetett előéletűek, elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök eltávolítását a hatalomból.

Kitartanak Bukarestben a kormány távozását követelő tüntetők

A vasárnap esti demonstráción nem lehetett már olyan erőszakos jeleneteket látni, mint a tüntetéssorozat első napján, pénteken, amikor a román diaszpóra által kezdeményezett, mintegy 60-80 ezresre becsült kormányellenes megmozdulásnak – a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva – erőszakos tömegoszlatással vetett véget a csendőrség.

A korrupcióellenes jelszavakkal másfél éve kezdődött romániai ellenzéki tüntetéseket szervező Facebook-csoportok azt hangoztatják: addig fognak tüntetni, amíg el nem érik a Dancila-kormány lemondását, amely szerintük azáltal és méltatlanná vált egy európai uniós ország vezetésére, hogy karhatalmi erőszakkal próbálta elhallgatatni bírálóit.

Vasárnap este Románia más nagyvárosaiban is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

Közben a pénteki – Klaus Iohannis jobboldali elnök által elítélt és "brutálisnak" nevezett – csendőri fellépés 19, magát vétlennek mondó áldozata bűnvádi feljelentést tett a katonai ügyészségen a sérüléseit okozó csendőrök ellen.

Vasárnap a bukaresti első kerületi bíróság elrendelte annak a két fiatalembernek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint részt vettek két földre került csendőr ütlegelésében.

A pénteki összetűzések nyomán kórházba szállított 70 ember közül vasárnap még heten voltak kórházban, közöttük három csendőr.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Ügyetlen ez a Dancila. Miért nem kér szaktanácsot a mi őfenségénktől? Ő el tudná magyarázni, hogy hogyan lehet hosszú távon kussoltatni a sok lopástól, korrupciótól kiakadt népet. :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
emerencia
Ügyetlen ez a Dancila. Miért nem kér szaktanácsot a mi őfenségénktől? Ő el tudná magyarázni, hogy hogyan lehet hosszú távon kussoltatni a sok lopástól, korrupciótól kiakadt népet. :(
lampa laz
Kíváncsi lennék rá, h hány "magyar" van a tüntetők között?
csipetke
Bakker! Még a románok is tökösebbek,mint mi.Itt is azt kellene csinálni,mint Romániában.Kiváncsi vagyok,hogy néhány alkalom után ők is ráunnak-e,és dolgukvégezetlen hazakullognak?
Pálinkás Pál
Ellenzék...vélemény???Ilyet mikor látunk itthon töketlenek???
karma1
@Pálinkás Pál: nem tudom, miert szolitgatsz olyanokat, akik gyakorlatilag nincsenek? Leszamit va a DK-t, dehat ok meg nincsenek elegen.
Bizony, a romanok szazszor tokosebbek, jobbak az ellenallasban, mint a magyarok.
karma1
Amikor Magyarorszagon aprilis 8.-a utan volt az a ket oriasi tuntetes, amin tobb mint 100 ezer ember vett reszt, arrol egyetlen kurva szoval sem emlekezett meg a kulfoldi sajto, errol pedig egy ketperces BBC news volt leadva az esti 6 oras fo hirfolyamban.
Magyarorszag tokeletesen kiirta magat a nemzetkozi erdeklodesbol, tulajdonkeppen mar akarmi tortenhet Magyarorszagon, orban annyira lenullazta a magyarok kredibilitasat, hogy az egyszeruen ketsegbeejto.
Amit Kadar felepitett a legszemetebb hideghaborus evekben, azt grosz karolytol kezdve mindenki megtepazta, egyre jobban lerombolta.
Annak az egyszeru , tanulatlan embernek a fejeben szazszorta tobb diplomaciai erzek volt, mint ezeknek a "kimuvelt emberfok" koponyajaban.
nezelodo
Kölcsön kellene adni a mi nemzetvezetőnket nekik a sleppel együtt, vajon akkor mekkora zendülés lenne ott, ha megismerkednének a tisztakezűék által gyakorolt módszerekkel?
human
Szurkolok nekik, hogy kitartóbbak legyenek, mint mi. Hogy mit számít ott mi történik?

Ha a környező országok meg tudják tartani a demokratikus berendezkedést és független marad az ügyészségük, akkor Orbánnak is nehezebb lesz terjesztenie és pénzelnie illiberális elmebaját.

Orbán exportálni akarja a környező országokba is a Mészáros modellt. Ennek akadálya ha az ügyészség nincs benne a buliban. Na ezért szurkolok minden szomszédnak, hogy őrizze meg a jogállamot.
Csizmás Kond
Mindegy melyik országban történik, mindenütt nyomorúság ellen tüntetnek, amit a zunió szabadított az emberekre a saját kormányaik által.
Pálinkás Pál
@karma1: Mert az nem tüntetés volt áprilisban,hanem maálisi körmenet!!!Annyira volt "félelmetes" hogy az összes kormánypárti röhögőgörcsöt kapott! Impotens töketlen csürhe az ellenzéknek csúfolt formáció nálunk...ezalól talán a DK a kivétel,de fentebb te is írtad..nincsenek elegen!
Nessy
@Csizmás Kond: Nem az Unio, hanem minden állam saját polgárai választanak képviselőket. A kormány tagokhoz meg sem az Uniónak, sem a népnek semmi köze! Azt a nyertes párt nevezi meg, és a "független" Közt.elnök nevezi ki, ellenvetés nélkül nálunk.
Nem tudom, értelmes ember egyik másik kormánytagunkra szavazott volna e? A választási törvénybe sem avatkozik az Unió. Azt a gombnyomogató hívek megszavazzák, oszt jó napot!
Macskaszem
@Csizmás Kond: Az unió rahedli pénzt adott, hogy kihúzzon bennünket a nyomorunkból, de a nemzeti maffia ellopta.
Clavigo
Szerintem a Csüngőhasú teli szarná a kevlár-bugyiját egy ehhez hasonló,,itthoni tüntetéstől. Megspékelve egy laza egyhetes komplett sztrájkkal..!! Mennyit keresnek vajon ,,,és ki fizeti a jelenlegi, szarosnyelvű,, szakszi-vezéreket ?? Ja,,,és kiknek az érdekeit képviselik,,,mikor leülnek a terített asztalhoz " egyeztetni " ,,az aktuális minisztériummal,,vagy személyesen kegyes Urunkkal ??( Gaskó nert-társ +++orbán elvtárs vállveregetésével.,sosem felejtem el..)
magyarbakancs
@Clavigo: szar szervezeti vezérek szája be van tömve.
tudom mert egy ismerősöm fő bizalmi állásásból nem teheted ki, védet Vasuknál dolgozik.
human
@Csizmás Kond: Persze. Nálunk is az EU kényszerítette rá Orbánt, hogy milliárdossá tegye Ráhelkét és óvodai játszótársát. A túlárazások (a tervezettnél sokszorosába kerülő vizes vb, egy játszótér 3 árából, Öveges program, stb), vendégháznak álcázott magán nyaralók mind az EU által lettek kikényszerítve. Aha.
karma1
@Pálinkás Pál: Ketsegbeejto, hogy mennyire igazad van... Es egyben sirnivalo is, mert gulyas akkor 100 ezer embert kordaban tartott, megvezetett azzal, hogy "mutassuk meg a nyugatnak, hogy mi magyarok milyen kulturaltan tudunk tuntetni", es ezt eljatszotta megegyszer - harmadszorra mar lenullazta azt az energiat, amit ez a duhos tomeg kepviselt.
A mocskos gulyas elintezte fide$$ parancsra ugyanezt a tipusu felkelest, amit most a romanok remelem vegig fognak csinalni..
oszinten drukkolok nekik, pedig mar sokkal jobb korulmenyek kozott elnek, mint a magyarok.
nezelodo
@Csizmás Kond: Látod, tizegynéhány év alatt tönkretette a zunijó a korábbi tejjelmézzel folyó magyar Kánaánt? És mi hagytuk ezt!
Gondolom ha ezt így látod, azt sem tudnád visszaidézni, tegnap mit ebédeltél, hála a hosszútávú memóriád nagyszerűségének.
Jozefina
Hajrá Bukarest, hajrá Románok, Ne hagyjátok magatokat!!!
cikicakk55
A Románoknak az a szerencséjük,hogy még nem hoztak olyan törvényeket,ami a tüntetéseiket illegálissá tennék. Náluk ráadásul nem Kedves barát a Főügyész. Ők még ha kitartanak,akkor nyerhetnek is. Nálunk sajnos már Orbán előre meghozta azt a törvényt,hogy nekünk kuss van.Mi bár mit is teszünk az már törvényellenes. Többen voltak a választások utáni két tüntetésen,mint most a Románok és még sem mentünk vele semmire,pedig akkor még nem volt meg az a törvény ami most van,a magán nyugalom törvénye vagy mi a neve. Az a baj,hogy kevesen vannak akik kockáztatni mernének,mert súlyos börtön az ára .Polt egyből 10 évet sóz a nyakukba. Fogalmam sincs mit tehetünk még,de jogosan már egész biztos,hogy semmit. Mivel innen csak csupa pozitív hír megy ki a világba,egész biztos,hogy még segítenének is Orbánnak a " csőcselék" leverésében.
Pálinkás Pál
@cikicakk55: Egy komoly polgári engedetlenségnél,tüntetésnél szart sem ér az orbán törvény...többszázezer embert nem lehet lecsukni!!!Menekülne a korcs,ahogy kicsit pezsgőbb lenne a hangulat...persze nálunk nincs félnivalója,mert impotens,szardomb az egész ellenzék!!!
Clavigo
@Pálinkás Pál: Se ellenzék,,se szakszervezet ( egyeztetnek ),,,A felcsuti Teliszart Zokni meg röhög a markába,,a kondájával együtt...
Clavigo
@lampa laz: Nem hallok semmi hírt Tőkés püspök elvtársról ,,meg a székely faszomtudja milyen tanácsról sem... Gondolom ,,éppen küzdenek,,,," risztelnek" a támogatási pénzek felett...
Clavigo
@Shikari: Esetleg leszívhatnál,,,,,,,ha jól megfizeted.
lampa laz
@Clavigo: Na, pont erre voltam kíváncsi, h ez tükefaßfej nem ideges-e nagyon a román korrupció miatt... a magyar miatt nem kell neki, mert itt nálunk szabad lopni az "elitnek", ez meg abba a klubba tartozik. Sok sikert kívánok a román tesóknak.
Clavigo
@Shikari: Erre a felszólitásra a mutterod szokott ugrani...
Csizmás Kond
@Nessy: ...nem azt mondtam direkt, hanem követve.
Csizmás Kond
@human: te ismét félrebeszélsz...nem a nagyokat kényszergeti hanem minket kicsiket...a nagyok által.
Csizmás Kond
@Macskaszem: ...láttad hogy adott vagy csak hallottad, hogy adott ?...és kinek adta neked vagy valaki másnak ?...és mire adta hogy te kilábalj a nyomorból vagy hogy aki kilábal az méregdrága autópályán furikázhasson ?
Sámannus
@karma1: Vegyük alapul a mai helyzetet.
A magyarokat szarba hagyták a vezetői. különösen azok, akik évtizedekig nyomták a süketet. Mára beálltak nézőnek, és mint egy viadalon hümmögnek szurkolnak, hogy van-e még lejjebb.
Szart sem tesznek az országért. Kimenti mind a vagyonát és él mint Marci hevesen. Sokuk euróban vette fel a lóvácskát, és már kint veri a nyálát, és fújja az orrát. Előttem szarházi mind.
Ki segíthetne a magyarokon, ha nem ők akik a rendszerváltáskor hazafiként álltak ki? Pondrók és kukacok ők a nemzet testében, pontosan olyan árulók mint a fidesz. Szarházi előttem mind, mert síri csendben minden vitát elvesztettek, ott is ahol győzhettek volna. Nekik kellett volna óbégázni, és nem a vagyonokat menteni. Ez ugyanis egyetlen értelme volt a cselekedeteiknek.
Nyomorék piócák ők is, ha nem állnak fel, és nem emelik fel a hangjukat, és hagyják, hogy a mocsár elnyelje ezt a gyönyörű országot.
NaponTamas
Magyarországon persze ,hogy nem tüntetnek ,hisz mozdolunk előre. Aki nem mozdul előre az akkor sem fog ha 455552186322785 milliárd aranyat talàlnak Paks alatt
Ó-buda
@Sámannus: nekik legalább van vér a pucájukban! KIÁLLNAK!! De mi??Ennyire alja lett az ország? vagy fél?? MITÖL??
human
@Csizmás Kond: Mond már el neked mi tetszik ebben a kormányban? Mi az ami fontosabb, mint az hogy mennyire korruptak?
Csizmás Kond
@human: ..nem igazán tetszik, ha pontosan akarok fogalmazni...csak jobb híján rájuk szavaztam.
Az hogy mit akarsz és mi van teljesen különböző, te is arra szavaztál akitől reméltél valamit és én is...és most vesd össze hogy lett volna jobb...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.