Megnevezték szerdán az előző nap a brit parlament közelében történt gázolásos incidens elkövetőjét.

Kiderült, melyik ország szülötte a keddi londoni gázolásos incidens elkövetője
Fotó: Youtube

A BBC kormányzati forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy

a 29 éves férfit Salih Khaternek hívják, és szudáni születésű brit állampolgár.

A The Daily Telegraph című lap szerint a férfi mintegy

öt éve költözött az Egyesült Királyságba, előtte Szudánban, a kartúmi egyetemen folytatott mérnöki tanulmányokat. Az afrikai ország keleti részén nőtt fel, szülei földművesek.

A férfi kedden egy Ford Fiestával járókelők és kerékpárosok közé hajtott a parlamentnél, majd az épületet védő acél- és betonkordonba csapódott. Hárman sérültek meg, egy embert a helyszínen elláttak, egy nő és egy férfi kórházi ellátásra szorult. Azóta mindkettőjüket kiengedték – közölte a BBC hírtelevíziójának szerda reggeli adásában Sadiq Khan, London polgármestere.

A nyomozást a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító és különleges műveleti szolgálata vezeti. Szerdára virradóra három helyszínt kutattak át Birminghamben és Nottinghamben. Tudomásuk szerint a férfi nem szerepelt a biztonsági szolgálatok megfigyelési listáin. Indítékairól egyelőre nincsenek információk.

A gyanúsított egyedül volt az autóban, fegyvert nem találtak az ezüst színű járműben.

Tudósítások szerint az autót hétfő éjjel vezették Birminghamből Londonba, ahová éjfél után érkezett meg. Csaknem öt órán át parkolt a brit főváros központjában, a Tottenham Court Roadon, majd a gázolás előtt másfél óráig köröztek vele a parlament környékén. A parlament melletti Westminster hídon tavaly márciusban gázolásos és késeléses merényletet követtek el, amelyben az elkövetővel, a brit Khalid Masooddal együtt hatan haltak meg, köztük egy rendőr, hozzávetőleg ötvenen pedig megsérültek.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Nem brit születésű de tiszta árja. Nem tudták megnevezni miféle mert éjszaka sötét volt. Csak annyit tudtak kideríteni, hogy nem működik Együtt azonban sikerült kibogarászni hova valósi a csoki káter. De legalább sikerült megútáltatni a fajtáját. Állatvédők??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Megnevezték szerdán az előző nap a brit parlament közelében történt gázolásos incidens elkövetőjét."...

és? valamelyik jogvédő leszopja, hogy ne legyen olyan bánatos? a következő jogvédő térdeléshez felkészül...mert jön a többi is..
Pálinkás Pál
No niggerimádók...most nem hozsannáztok??? Nos..ezek miatt a félállatok miatt erősödik a rasszizmus,jelzem teljesen helyesen!!!
Peller Anikó
Nem brit születésű de tiszta árja. Nem tudták megnevezni miféle mert éjszaka sötét volt. Csak annyit tudtak kideríteni, hogy nem működik Együtt azonban sikerült kibogarászni hova valósi a csoki káter. De legalább sikerült megútáltatni a fajtáját. Állatvédők??
Köb Jani
@Peller Anikó: Sokszínű társadalom éltetése megköszöni tehetséges egyszínű személy, hogy angol állampolgár, és nem afrikai.
wagabund
@Pálinkás Pál: nem a te védelmedben, de meg kell jegyeznem, hogy az igazi rasszizmus afrikában van...mostanság(sem) biztonságos fehérnek lenni (néhány ország visszafogottabb)
Pálinkás Pál
@wagabund: Tökéletesen igazad van...az USA-ban is a niggerek a legnagyobb rasszisták,csak nem szabad ezt hangoztatni!!
Peller Anikó
@Jozefina: Olyat mutass aki az autójával szándékosan rendet vág a gyalogosok között akiket nem is ismer, csak dögöljön meg minél több.

Rendesen félreérted a világot.
1magyar
De a belügyminiszter is már bevándorló náluk, London főpolgármestere is... miről beszélünk.
Majd még meg sem büntetik, hiszen a belügyér brit állampolgárnak nevezte.
wagabund
@Pálinkás Pál: hát ez az...és lesz ez még rosszabb is...(a fehér kárára)
terlasz
A terrorizmus korábban a fehérek kiváltsága volt, mostanában színt váltott. Az ismert rasszistáink nyomulása ellenére a terrorizmus minden formája elítélendő, üldözendő bárki követi is el.
Pálinkás Pál
@terlasz: Igazad van...valahogy mégis a terrorcselekmények 98%-át szines követi el!!!
terlasz
@Pálinkás Pál: Most már, mint ahogy előzőleg írtam is.
Pálinkás Pál
@terlasz: Nos...azért ha az európai terrorcsoportokra gondolsz a 70' évekből...akkor megint mellélőttél...inkább politikai gyilkosságokat követtek el,és nem civileket mészároltak ,mint ezek a félmajmok!!!És nem utolsósorban ,a saját hazájukban tették,pol ellenfeleikkel..és nem egy idegen földrészen,ahol semmi keresnivalójuk nincs!!!Párhuzamod erősen sántít...kutyát nem érdekli ha egymást mészárolják le a teveszaros sivatagjukban...de ne itt tegyék!!!
terlasz
@Pálinkás Pál: Inkább robbantgatásokra gondoltam. Igazad van, ne tegyék!
Nem szeretném a fehér ember és a színesek bűneit párhuzamba állítani, mert nem biztos, hogy jól jönnénk ki belőle.
A kétféle, bőrszín szerinti embertípus kapcsolatának is van egy fejlődéstörténete, amit nem kellene figyelmen kívül hagyni. Nem érdemes belemenni, mert az elfogult részlehajlás úgyis félrevinné a dolgot Magam részéről annyiban maradnék, hogy pfuj teveszarosok és kész!
fekete
Hogy ne'z ki ez a feka? Mint ha Parizsban lenne,mert ott 10-bol egy ha feher!
division
Ha van valami amit tényleg jól csinál Orbán akkor az a migránsok elleni fellépése. A jövőre nézve még sokat érhet.
1magyar
A német orvost is szomáliai menekült ölte meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.