A teljes lottónyereményét elverte egy brit nő, ám miután minden pénze elfogyott, komoly kihívásokkal kellett szembenéznie.

Elverte a lottónyereményt a nő, most már beteg gyermekére költene inkább

A Blikk a The Sun nyomán írt arról, hogy semmit nem bán úgy a brit Callie Rogers (31), mint azt, ahogy elverte több, mint 2 millió fontos lottónyereményét, pedig fiának most nagy szüksége lenne rá.

Rogers csak 16 éves volt, amikor a nagyjából 650 millió forintnyi összeg az ölébe hullott – írják. A lány akkor még nem igazán tudott bánni a pénzzel, ezzel is magyarázható, hogy mára már semmi nem maradt belőle neki.

Azonnal felmondott munkahelyén, és belevetette magát az életbe: a féktelen bulizásokon túl jutott belőle mellnagyobbításra de kokainra is, sőt még indokolatlan ajándékokat is vásárolgatott barátainak. Arra azonban nem gondolt, hogy egyszer a jövőben még jól jöhet a nyereménye, így felélte azt az utolsó pennyig.

Just me and The boy with his fresh cut ‍️

Callie Rogers (@callierogers86) által megosztott bejegyzés,

Most azonban, hogy már 3 gyerekes családanya, hatalmas szüksége lenne rá: a lap szerint ugyanis a kisfia, Blake (6) súlyos betegségben szenved. Agyi bénulása van, ami miatt beszélni, járni, de nyelni sem tud segítség nélkül. Ellátása komoly összegekbe kerül, amit nehéz finanszírozni. Az anya, ha tehetné, egy speciális szobát alakítana ki fia számára, de már nincs rá pénze.

(Blikk)

Fotó: Instagram/callierogers86

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél