A török kereskedők és kézművesek kamarája azt javasolja, hogy szüntessék meg az ország szállodáiban az "all inclusive" szolgáltatást, mivel "rombolja az ország autentikus vendéglátását".

A kamara véleményét idéző Mynet Haber című kiadvány szerint az "all inclusive" szolgáltatás miatt a turisták nem igazán hagyják el szállodáikat, ami komolyan sújtja a kiskereskedőket. "A szolgáltatás miatt a turisták bezárkóznak szállodáikba, ismeretlen marad számukra a török kultúra vagy éppen a konyha" – vélte Bendevi Palandöken kamarai elnök.

A török idegenforgalmi vállalatok azonnal nemtetszésüket jelezték a javaslattal kapcsolatban, és úgy vélték, hogy ha a szállodai szolgáltatást felszámolják Törökországban, akkor a külföldiek máshová utaznak.

Mehmet Ersoy török kulturális és idegenforgalmi miniszter nemrég azt mondta, hogy fontosabb az idegenforgalmi bevételek növelése, mint az, hogy mennyivel nő a beutazó külföldiek száma.

A miniszter szerint az idegenforgalmi bevétel évi mintegy 35 milliárd dollár, a hazai össztermék (GDP) 4 százaléka. Az idegenforgalomért is felelős miniszter reményei szerint a bevételi adatok a duplájára nőnek azáltal, hogy a turisták a jövőben többet költenek szállodáikon kívül.

Törökország szállodáiban a 90-es évek első felében vezették be az "all inclusive" szolgáltatást, amit különösen az országba érkező orosz, német és brit turisták körében népszerű.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
A kamaráknál mindenhol idióták vannak???
Jozefina
Persze, hogy bezárkóznak a szállodába, különben még letartóztatnák őket!!???
kokopelli
...háromszor voltam Marmarisban ,nem! all.incl.ban! ..először,utoljára és soha többet!l)
Az oroszok,a hotelon kívüli higénia,az erőszkos árúsokátűztek bennünket a szemben
fekvő Rodos szigetére (hajóval kétszer)! Mint a paradicsom olyan volt Rodos a török
mellett!!A két nap Rodosban volt az emlék,és a legdrágább török partszakasz Mármaris!
Az török ismerőseim ugyanis kiröhögtek (utólag),mert ők ismerték az árszinteket! :-(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.