Mást vallott eskü alatt az amerikai elnök egykori ügyvédje Donald Trumpról tavaly a kongresszusban, mint amit ezen a héten jogi képviselője révén állított a manhattani bíróságon – közölte az Axios hírportál csütörtökön.

A portál meg nem nevezett forrásokra hivatkozva tudatta: Michael Cohen tavaly a törvényhozóknak eskü alatt azt mondta, nem tudja, hogy az akkor még elnökjelölt Donald Trumpnak volt-e előzetesen tudomása a 2016 júniusában a néhány munkatársa és oroszok között lezajlott találkozóról.

Cohen akkor a szenátus hírszerzési bizottságában tartott meghallgatáson azt is állította: ő sem értesült előzetesen a találkozóról.

Az Axios információja ellentmond a Cohen védőügyvédje, Lanny Davis által több televíziós interjúban is hangoztatott állításnak, miszerint védence készen áll arra, hogy elmondja a Robert Mueller vezette különleges vizsgálóbizottságnak: Donald Trumpnak előzetesen is tudomása volt a Trump-toronyban tartott találkozóról.

A Mueller-bizottság a Trump-kampány résztvevői és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálja.

2016 júniusában oroszok egy csoportja Donald Trump riválisára, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltre nézve terhelő információkat ajánlott fel a Trump kampányát segítőknek. Donald Trump legidősebb fia, ifjabb Don Trump és veje, Jared Kushner, valamint akkori kampánymenedzsere, Paul Manafort részt is vett egy találkozón Natalja Veszelnyickaja orosz ügyvédnővel. Ez utóbbiról kiderült, hogy kapcsolatban áll a Kremllel. A találkozónak nem lett folytatása, mert nem volt kompromittáló anyag Clintonról.

Lanny Davis ügyvéd nyilatkozatai után Richard Burr, a hírszerzési bizottság republikánus elnöke és Mark Warner, a bizottság vezető demokrata párti tagja közös közleményben jelentette be, hogy ismét felvette a kapcsolatot Michael Cohennel és ügyvédjével. Lanny Davis a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: Cohen kitart amellett, hogy Trump előzetesen tudott az oroszokkal történt találkozóról.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.